Kocsis Máté úgy tudja, a gyerekek érzékenyítése már önmagában ped0fília

A Pride pedig kereszténygyalázás.

A gyerekek toleranciára nevelése már önmagában ped0fília Kocsis Máté szerint, legalábbis nem igazán lehet máshogyan értelmezni azt az interjút, amit a Fidesz frakcióvezetője a Mandinernek adott.

Kocsis elmondta a lapnak, hogy szerinte még van tennivaló a gyermekvédelem terén, ennek érdekében a ped0filok kémiai kasztrációjának bevezetését sem zárják ki.

A frakcióvezető szólt a Pride-ról is, ami szerinte nem a szexuális szabadság melletti kiállásról vagy esetleg a devianciák elfogadtatásáról szól, hanem durva provokáció.

Hangsúlyozta, hogy a Fidesz-frakcióban nincs olyan ember, aki szeretne a Pride-on részt venni.

Úgy véli, hogy az LMBTQ-közösség nem a kisebbséget védi, hanem a többséget támadja. Kocsis szerint ez egyszerre

kereszténygyalázás, a magyar nemzeti identitás kigúnyolása, gyűlöletkeltés,

kormánypárti politikusok iparszerű sértegetése, és szélsőséges liberális propaganda valamiféle vélt szabadságjog mögé bújva.

Szerinte a melegellenes törvénnyel kapcsolatban felmerült kritikák sunyik, miszerint nem is létezik itthon az, ami ellen a törvényt hozták.

„Maradjunk annyiban, nem is akartuk megvárni, hogy elterjedjen”

— fogalmazott. Hozzátette, hogy a gyerekek érzékenyítése már önmagában ped0fília, majd elmondta a szokásos kormánymantrát arról, hogy a gyermek sze×uális nevelése a szülő joga.

A Pegasus-botrányról azt mondta:

a baloldali politikusok túl sok lövöldözős kémfilmet néznek.

„Ennek a fantáziálásnak ( az újságírók megfigyelésének) annyi alapja van, mint hogy csipet ültetnek az emberekbe az oltásokkal”

— mondta.

Az Unióval kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy lesz még jobboldali reneszánsz Európában, Magyarországnak pedig mindig is Európában van a helye, amit most épp uniónak hívnak.

(Mandiner/444)

 

Valódi Hírek