Videóval: Megizzasztotta a BBC riportere Szijjártó Pétert a kémbotrányról szóló kemény kérdéseivel

A külügyminiszter csak kitérő válaszokat tudott adni.

Interjút adott a BBC Hard talk című műsorának Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, akit többek között arról a hétvégén kirobbant Pegasus kémbotrányról is kérdeztek, amely során magyar újságírókat, politikusokat, üzletembereket is lehallgattak az izraeli NSO kémszoftverével.

A 24.hu cikke szerint Szijjártó válaszában azt nehezményezte, hogy a kémszoftvert gyártó cég korábbi munkatársa – aki azt állította, hogy a magyar kormánya is a vállalat ügyfele volt –

nem fedte fel kilétét.

A BBC riportere ezt követően azt szerette volna megtudni egyértelműen, hogy a külügyminiszter kijelenti-e: Magyarország nem használta a kémszoftvert. Szijjártó ugyanakkor kitért az egyértelmű válaszadás alól, és úgy fogalmazott,

szovjet típusú propaganda úgy beállítani a helyzetet, mintha más országok titkosszolgálatai nem használnának ilyen eszközöket.

A brit riporter szerint viszont ennek az ügynek semmi köze a szovjet propagandához, az ugyanis, hogy a magyar kormány vett vagy nem vett a terroristák megfigyelésére használt kémszoftverből, egy nagyon egyszerű kérdés.

„Az én kérdésem az, hogy bűncselekmény az, ha egy titkosszolgálat vásárol egy olyan technológiát, amelynek segítségével megvédheti a nemzetbiztonsági érdekeket? Ez bűn lenne? Vagy miért teszi fel ezt a kérdést?”

– válaszolta Szijjártó.

A riporter a kémszoftverrel lehallgatott Panyi Szabolcs, a Direkt36 újságíróját idézve elmondta, hogy fenyegetésként kezelik, mint egy orosz kémet vagy egy maffiózót.

„Biztos lehet abban, hogy amióta hivatalba léptünk Magyarországon, ami 2010-ben történt, nem figyeltünk meg és nem hallgattunk le senkit törvénytelen módon. Ebben egészen biztos lehet.

Senkit sem hallgattak le pusztán amiatt, mert újságíró, és senkit sem hallgattak le, pusztán azért, mert nem ápolt barátságos viszonyt a kormánnyal”

– jelentette ki Szijjártó Péter.

Videó

Valódi Hírek