Kimondta az Alkotmánybíróság: Alkotmányellenes a fideszes törvény, amit Áder János visszadobott

Szökőévente egyszer ilyen is történik.

Alaptörvény-ellenesek a bérlakástörvény azon rendelkezései, amelyek vételi jogot biztosítanának azoknak a bérlőknek is, akik 25 évnél nem régebben bérelnek állami vagy önkormányzati tulajdonban álló, műemléképületben lévő lakást — mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) csütörtökön közzétett határozatában.

A testület honlapján olvasható közlemény felidézi, hogy az eljárás Áder János köztársasági elnök indítványára kezdődött. Az indítvánnyal érintett törvényi rendelkezések célja, hogy a rendszerváltást megelőző kizárólagos állami tulajdon privatizációja keretében az állami és önkormányzati lakásokra korábban biztosított vételi jogból kizárt, műemléképületben lévő lakások bérlői számára lehetővé tegye a lakás tulajdonjogának megszerzését.

Az államfő álláspontja szerint a jogalkotói cél és a megvalósítását szolgáló — a támadott módosító törvénytervezetben alapított — vételi jog

összeegyeztethetetlen

a kulturális örökség részét képező épített környezet, ezen belül különösen a műemléki védelem alatt álló építmények védelmének és megóvásának alaptörvényi követelményével.

Míg a jelenleg hatályos szabályozás alapján a műemléképületben lévő lakást kizárólag a műemlékvédelmi hatóság hozzájárulásával, a külön jogszabály rendelkezései szerint lehet elidegeníteni, addig az új rendelkezések a világörökségi területen és védőövezetében lévő állami és önkormányzati tulajdonú, a kulturális örökség részét képező műemléki ingatlanok teljes körére vételi jogot állapítanának meg.

A köztársasági elnök indítványa szerint ez a kulturális értékek védelmének és megőrzésének garanciáját képező visszalépés tilalmába ütközik, továbbá az önkormányzati tulajdonjog ilyen korlátozása

nem indokolható és aránytalan.

Az Ab a tulajdonhoz való jog korlátozásával kapcsolatban kifejtette, hogy a vételi jog a tulajdonjog megszűnéséhez vezethet, ami súlyos teher, és megköveteli a kártalanítást. Az önkormányzatnak a vételi jog folytán elvesztett lakásokért megfelelő ellenszolgáltatást kell kapnia, az értékarányosság biztosításának módját pedig a törvényhozó alakítja ki.

A törvény a vételi jog jogosultjaként három alanyi kört határozott meg. Azokat, akiknek a bérleti jogviszonyuk 5 és 15 év közötti; akiké 15 és 25 év közötti; és akiké a 25 évet meghaladja.

Az indokolás szerint a jogalkotó azokat a feltételeket tekintette irányadónak, amelyek alapján a most érintettekkel hasonló helyzetben lévők korábban, az 1990-es években kialakított szabályok szerint élhettek a vételi joggal.

Az Ab álláspontja szerint azonban a jogalkotó által megfogalmazott céllal a törvény rendelkezései csak azok esetében vannak összhangban, akiknek a bérleti viszonya a 25 évet meghaladja.

A másik két alanyi kört érintő szabályozási megoldásnak az alaptörvényben megkövetelt kivételes jellegét ugyanakkor nem igazolta a jogalkotó. Az Ab ezért alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a törvénynek azokat a rendelkezéseit, amelyek

a 25 évnél nem régebb óta bérleti jogviszonyban állók vételi jogára vonatkoznak.

Az Ab kifejtette továbbá, hogy a műemlékvédelemmel kapcsolatban az állam által vállalt kötelezettségre alkotmányos értelemben vonatkozik a korábban, az egészséges környezethez való jogra vonatozóan megállapított visszalépési tilalom.

Ennek lényegi célja, hogy az egyszer már elért védelmi színvonal ne csökkenjen. Alkotmányos kívánalom, hogy a műemléki védettséget élvező ingatlanok értékesítésekor az állam megfelelő garanciákkal biztosítsa, hogy a műemlék a védettségi szintjének megfelelő kezelésbe kerüljön a tulajdonosváltás után is.

Különösen lényeges garancia ez a vizsgált törvénnyel érintett lakások esetében, amelyek zöme első alkalommal kerül ki állami vagy önkormányzati tulajdonból. Az állam kötelessége, hogy a műemléket érintő jogügyletek esetében is építsen be a szabályozásba olyan garanciákat, amelyek hozzájárulnak a védelmi szint fenntartásához — mondta ki a testület.

Az Ab alkotmányos követelményként állapította meg, hogy a műemléképületben lévő lakások bérlői számára biztosított vételi jog gyakorlása esetén a műemlékvédelmi hatóság a műemlékvédelmi szempontokat figyelembe véve adjon hozzájárulást az elidegenítéshez, döntéshozatala során a műemlékvédelmi érdekeket ne rendelje egyéb szempontok alá.

(via mti)

Kapcsolódó cikkeink:

Átment a Lex Bayer: Felvásárolhatják a Várban bérelt lakásaikat a fideszes haverok

https://nyugatifeny.hu/2021/06/25/mi-tortent-ader-janos-beleszallt-egy-fideszes-torvenybe-mert-szerinte-alkotmanyellenes

Valódi Hírek