Gulyás Gergely: A kémbotrány egy hisztéria, ezért szóba sem került a szerdai kormányülésen (+videó)

A miniszter a Pegasus-ügyben nem lát botrányt.

„Egy hisztériáról van szó”

– így értékelte a hétvégén kirobbant kémbotrányt Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtök reggel tartott kormányinfón.

A miniszter elmondta, a szerdai kormányülésen nem beszéltek a Pegasus-botrányról, mert nem tartják fajsúlyos ügynek, ugyanis fel sem vetődött az, hogy bárkit jogellenesen figyeltek volna meg.

Arra az újságírói kérdésre, hogy a magyar állam vagy annak bármely vett-e az izraeli NSO által kifejlesztet Pegasus-kémszoftverből, Gulyás elmondta:

„Az, hogy milyen eszközöket használ a magyar állam, nem nyilvános adat, de nincs is jelentősége”.

Hozzátette, Pintér Sándor belügyminiszter személyesen ad tájékoztatást arról, hogy 2010 óta csak és kizárólag jogszerű keretek között volt megfigyelés és csak törvényesen gyűjtenek információkat Magyarországon.

A miniszter szerint a kormány nem hozott új szabályokat a titkos információgyűjtésről. Attól viszont Gulyás nem zárkózik el, hogy a jelenleginél kell-e szigorúbbat bevezetni. Elmondása szerint erre a vitára nem a mostani „kreált helyzet” fog okot adni.

Gulyás szerint most nem arról van vita, hogy a magyar állam jogellenesen valakit lehallgatott-e, hanem hogy milyen eszközzel hallgat le embereket.

„Politikai állásfoglalása miatt senkit nem hallgatunk le, ahogy azért sem, ha valaki újságíró. Csak akkor, ha valaki okot ad a lehallgatásra”

– mondta Gulyás.

Arra a kérdésre, hogy miért nem volt téma a Pegasus-ügy a szerda kormányülésen Gulyás úgy válaszolt,

ő ebben az ügyben nem lát botrányt, esetleg csak abban, ahogy azt a nemzetközi sajtó tálalta.

Videó:

Valódi Hírek