Balhé az MSZP-ben: Nem fogadják el a pártközpont által erőltetett jelöltet Salgótarjánban

Kunhalmiék lezsírozták egy momentumos jelölt támogatását, a helyi szervezet azonban a DK-s Godó Beatrix mellett áll ki.

Nem fogadja el az MSZP központja által erőltetett jelöltet a párt salgótarjáni szervezete.

Pénteken Huszár Máté, Salgótarján MSZP-s alpolgármestere a közösségi oldalán tudatta, hogy az MSZP Salgótarjáni Szervezetének egyhangú döntése értelmében az előválasztáson Godó Beatrixet, a DK jelöltjét támogatják országgyűlési képviselőjelöltként.

Ez szembemegy az MSZP országos központjának utasításával, a Kunhalmi-Tóth-féle pártvezetés ugyanis valamiféle háttéralku keretében megállapodott a Momentummal, hogy az ő jelöltjüket, Horváth Ferencet támogatják Nógrád megye 1. számú választókerületében.

A helyi szervezet erről hallani sem akar, Huszár Máté kiállt a DK-s Godó Beatrix mellett és azt írta: „a 2014-ben létrejött helyi együttműködésünket az azóta eltelt idő számtalanszor igazolta és igazolja, őszintén bízunk és hiszünk a további közös sikerekben”.


.

Két hete Jakab Péter is világossá tette, hogy a Jobbik is Godó Beatrixet támogatja a körzetben:


.

(atv.hu / Nyugati Fény)

Valódi Hírek