Tragédia: A vírus miatt veszteséges lett a Tiborcz-fiú kastélyszállójának első éve

Több mint 230 millió forintos veszteséggel zárták az évet.

Tiborcz István, a miniszterelnök vejének 19 szobás turai kastélyszállója 2020 nyarán nyílt meg jelentős kedvezményekkel. Az Mfor.hu cikkéből ugyanakkor kiderült, hogy a járvány évét még veszteséggel zárt a szállodát üzemeltető cég, a TRA Real Estates Kft, amely a Tiborcz által tulajdonolt BDPST Zrt. tulajdonában van.

A társaság 127,4 millió forint árbevételt realizált főtevékenységének számító szállodai szolgáltatásokból. Ekkora forgalom ugyanakkor egyelőre nem volt elég a nyereséges működéshez, mivel

237 millió forintos veszteséggel zártak

– írja a lap a céges beszámolója alapján.

A veszteség egyik oka, hogy a kastélyszállót is érintette a koronavírus-járvány, emiatt ugyanis sokáig csak üzleti vendéget fogadhattak. Emellett a veszteséghez hozzájárult az is, hogy a műemléki ingatlanon megkezdett beruházási munkálatait a nyári nyitás után is tovább folytatták. Ennek költségei pedig meghaladták az egymilliárd forintot.

Összességében azonban Orbán vejének nem volt veszteséges éve, hiszen 1,2 milliárd forintos osztalékot vett ki a BDPST Zrt. nevű cégéből.

(mfor.hu nyomán)

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2021/04/12/tiborcz-istvan-szallodajara-nem-vonatkoznak-a-szabalyok-a-jarvany-alatt-is-uzemel-a-turai-luxushotel

Valódi Hírek