Lázár János batidai luxuskastélyos cége brutális nyereséggel zárta a járvány évét

Vannak egyenlők és egyenlőbbek.

A járvány ellenére 2020-ban eddigi legjobb üzleti évét produkálta az a Lázár János résztulajdonában álló társaság, amely a Hódmezővásárhelyhez tartozó batidai tanyavilágban felépített vadászkastélyt birtokolja – írja a 24.hu.

Az ingatlan-bérbeadással foglalkozó Grosswiese Zrt. –, amelyet a volt kancelláriaminiszter és családja földjei vesznek körbe Batidán — tavalyi évre vonatkozó pénzügyi beszámolója szerint

a társaság csaknem 80 millió forint bevételt ért el, az összeg felét, vagyis közel 40 millió forintot pedig nyereségként könyvelt el.

Ez 20 millió forintos bevételnövekedés 2019-hez képest.

Lázás János sajtósa ugyanakkor a 24.hu megkeresésére azt írta:

„A járványügyi intézkedések kevésbé érintették az ingatlanok bérbeadását, ezzel együtt szeretném kiemelni, hogy a Grosswiese Zrt. minden járványügyi korlátozásnak, jogszabálynak maradéktalanul eleget tett”.

Hozzátette, vagyonkezelő cégként a Grosswiese az ingatlan bérbeadása mellett egyéb gazdasági és pénzügyi tevékenységet is végez, más cégben is rendelkezik érdekeltséggel, amelyekből bevétele származik. Az ugyanakkor nem derült ki, hogy pontosan melyik másik vállalkozásban érdekelt a társaság.

Minderre reagált Mucsi Tamás, a DK országgyűlési képviselőjelöltje is, aki közleményében azt írta:

„Eddigi legjobb üzleti évét zárta Lázár János cége, amely a híres batidai luxus-vadászkastélyt kezeli. A pénzügyi beszámoló szerint tavaly 40 millió forintos nyereséget sikerült elkönyvelniük.

A Demokratikus Koalíció szerint elég feltűnő, hogy miközben a magyar vállalkozások nagy része tönkrement a gazdasági válság miatt kormányzati segítség híján, Lázár János és a többi fideszes oligarcha hülyére kereste magát.

Orbán és társai már a látszattal sem törődve hozzák helyzetbe a fideszes kegyenceket és kitartottakat, más pedig nem is számít”.

Mucsi hozzátette, a 2022-es választás után bebizonyítják, hogy egy ember nem annyit ér, amennyije van, és nem csak a kiváltságosok boldogulhatnak az országban.

(24.hu/dkp.hu nyomán)

Valódi Hírek