Rusvai Miklós úgy tudja, már itthon is vannak olyanok, akik megkapták a harmadik oltásukat

A virológus szerint rengeteg Sinopharmmal oltott 60 év felettinél nem alakult ki megfelelő immunválasz.

Rusvai Miklós virológus az ATV Start című műsorában beszélt arról, habár hivatalosan nem tehetik meg az orvosok,

hallott már olyan esetről, ahol ellenanyag hiánya miatt az orvos harmadik oltást is adott a páciensének.

A virológus szerint ez nincs tiltva, és az orvosi esküből következik is. ​

Hozzátette, számításai alapján a 60 feletti korosztálynál a kínai vakcinával oltottak körében

minden ötödik embert érint az, hogy nem alakult ki kellő immunválasz.

A hozzá eljutott információk alapján ez 15-20 százalékot jelent az összes oltotthoz képest, így szükségesnek tartaná azt, hogy legyen tömeges felmérés a kérdésben.

A virológus szakember beszélt arról is, hogy az immunválasz egyénfüggő, és a korral arányosan nő, hogy az immunrendszer nem reagál megfelelően. Emiatt szerinte azok, akik nem tudják az ellenanyagot tesztelni,

viselkedjenek úgy, mintha nem lenne védettek.

A harmadik oltással kapcsolatban azt mondta, amint lehet, be kell adni, ha ugyanis valakinek a második oltás után négy héttel sincs antitestes válasza, minél hamarabb kap vakcinát, annál jobb. Rusvai emellett is hangsúlyozta, hogy a harmadik oltásnak más típusú vakcinának kell lennie, mint az első két adagnak.

(atv.hu nyomán)

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2021/06/03/most-derult-ki-pfizerrel-is-beoltjak-azokat-akik-ket-sinopharm-vakcinat-kaptak-az-egyik-kozel-keleti-orszagban

Valódi Hírek