Bejelentette az ellenzék: Alkotmánybírósághoz fordulnak az alapítványi lopás miatt, hatalmas tüntetés szerveződik (+videó)

Eddig, és ne tovább!

Szerdán délelőtt közös sajtótájékoztatót tartott dr. Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője, Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese, Szilágyi György, a Jobbik alelnöke, Szakács László, az MSZP országgyűlési képviselője, Tóth Endre, a Momentum elnökségi tagja és Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese.

A sajtótájékoztatón Keresztes elmondta, hogy a kormány 1000 milliárd forintnyi közvagyont szervezett ki politikai kinevezettek által irányított alapítványokba a közelmúltban.

A kurátorokat visszahívni nem lehet, utódjaik kinevezéséről ő maguk döntenek.

Hozzátette:

„a Fidesz meglopta az országot, a nemzetet, mindezt olyan módon, ami ellentétes az alaptörvénnyel”.

Mivel minden létező eszközt felhasználnak, hogy az igazságot helyreállítsák, most közös beadványban fordulnak az Alkotmánybírósághoz, azt kérve, hogy semmisítsék meg a lopást lehetővé tevő törvényt. A beadványt már ötven ellenzéki képviselő aláírta, a dokumentumot

ma délelőtt postázták el

az Alkotmánybíróságnak. Arató Gergely szerint a közcélú alapítványokról szóló törvénnyel a kormány közvagyont lopó politikája szintet lépett.

Kiemelte, hogy nem csak apránként, hanem egészében vitte el a kormány az állami vagyon jelentős részét, egyetemeket, kastélyokat és részvényeket is magánvagyonba szervezve. Hangsúlyozta:

a Magyarországra érkező EU-s pénzeket közbeszerzés, nyilvánosság nélkül költhetik el, a közvagyon kiszervezéséről pedig szerinte ésszerűtlen és alkotmányellenes döntés született.

Kiemelte, hogy az az ellenzéki pártok nem elsősorban az Alkotmánybíróságban bíznak, hanem abban, hogy a magyarok

jövőre elzavarják ezt a rendszert,

hangsúlyozva, hogy egy demokrata kormány az ellopott vagyont visszaszerzi a választások után.

Szakács László szerint Orbán Viktor rossz vesztes, és mér most látszik, hogy a jövő tavaszi szavazás előtt mindent maga alá seper, amit csak tud. Az egyetemekkel kapcsolatban hozzátette: a kormány kiüresítette az autonómiát, a szenátusok jogköreit, a vagyont pedig a kurátorok hűbérbirtokként kapták meg.

A tájékoztató végén Tordai Bence szólalt fel, aki úgy véli, hiába hangzik el olyan sokszor, hogy Orbán mélyállamot épít, ez mégsem mélyállam, hanem egy olyan párhuzamos állam, amely kizárólag tőle függ, és csak azt az egy százalékot szolgálja, amelyet a kormány 2010 óta szolgál.

Egyúttal bejelentették, hogy szombaton délután 4 órára tüntetést szerveznek a Hősök terére, ahonnan majd a Kossuth térre vonulnak át, hogy a budapestiek megüzenjék Orbánnak:

eddig és ne tovább.

A videót itt tudod megnézni:

 

Valódi Hírek