Vérlázító adatok: Az egész Unióban Orbán Viktor költi magára a legtöbbet

Ebben már biztosan élen járunk.

Közel kétszer annyian dolgoznak a minisztériumokban most, mint 11 évvel ezelőtt — derül ki a Népszava hétfői összeállításából.

A 2022-es költségvetési tervben az áll, hogy jövőre a különböző minisztériumoknál összesen 11 979 fő dolgozhat.

„A 2010-es zárszámadási törvény szerint a kormányváltás évében a minisztériumokban 5748-an dolgoztak.

12 évvel később ugyanott már 108 százalékkal magasabb a létszám”

— írja a lap. Az elmúlt évtizedben azonban nem csak a minisztériumok dolgozóinak száma, hanem az állami felsővezetőké is megkétszereződött. 2010-ben 106 miniszterrel, államtitkárral és helyettes államtitkárral alakult meg a kormány, ezeknek az embereknek a száma mostanra

198-ra nőtt.

A második Orbán-kormány 10 miniszterrel indult, jelenleg van 15. Jövőre azonban még ennél is tovább nő a minisztériumokban dolgozó hivatalnokok száma 423 fővel.

A zárszámadási törvény alapján 2010-ben az országgyűlés és a kormányzat működtetése 640 milliárd forintba került nekünk, ez az összeg 2022-re 1116 milliárd forint lesz.

Az állami apparátus működtetése jövőre a GDP 8,2 százalékába fog kerülni, az uniós átlag 2019-ben mindössze 5,8 százalék volt.

GDP-arányosan összevetve tehát az Orbán-kormány költi magára a legtöbbet az EU-ban.

 

Valódi Hírek