Gulyás felavatta az utat a fideszes kerületben, közben arról beszélt, a kormány az ellenzékieket is segíti

Szerinte ez is azt bizonyítja, a kormány nagyvonalúbb, mint a főváros.

A főváros fejlesztése nemzeti ügy, ezért pártpolitikai határokra tekintet nélkül fontos a kormányzat számára – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken,

amikor szilárd burkolatot kapott utakat avatott Budapest XVII. kerületében, Rákosmentén.

Gulyás Gergely az avatás közben arról beszélt, a fővárosi önkormányzat gyakorlatával ellentétben, amely „lehúzta” a kormánypárti vezetésű kerületek terveit a főváros útfelújítási programjából,

a kormány az ellenzéki kerületeket is segíti.

Elmondása szerint jelentős összeget kapnak ellenzéki vezetésű kerületek; a XI., a XIV. és a XVIII. kerületnek összesen több mint egymilliárd forintot ítéltek meg az útépítési programban földutak szilárd burkolattal való ellátására

Hozzátette: a fővárosnak ezt a programját a Fidesz budapesti szervezete kezdeményezte 2017-ben. Azóta már több mint 20 milliárd forintnyi forrást biztosított a költségvetés a megvalósításra és a jövő évben is folytatódnak a munkálatok.

Gulyás Gergely arra biztatta a kerületi önkormányzatokat, hogy továbbra is pályázzanak a program forrásaira.

Szatmáry Kristóf, a program miniszteri biztosa kijelentette: Budapest „minden híreszteléssel ellentétben” épül és szépül. Elmondta, a program keretében az elmúlt három és fél évben 350 fővárosi – összesen 80 kilométernyi – utca kapott szilárd burkolatot, és a 2022-es költségvetésben is rendelkezésre állnak a források a folytatásra.

Horváth Tamás (Fidesz-KDNP), a XVII. kerület polgármestere közölte, hogy a főváros 2019-ben hivatalba lépett új vezetése nem támogatta az ellenzéki vezetésű kerületek útfejlesztési terveit. Szerinte ugyanis Karácsony Gergely főpolgármester egy tollvonással ellehetetlenítette a Zrínyi utcai csomópont átépítését és a Vidor utca fejlesztését — utóbbi azonban kormányzati támogatás nyomán mégis megvalósulhat a jövőben.

A polgármester felsorolta: a most avatott beruházás keretében a földutak szilárd burkolattal való ellátása mellett megépítették az ingatlanok kocsibejáróit, bővítették a közvilágítást és gondoskodtak a csapadékvíz elvezetéséről is.

Dunai Mónika, a kerület fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, hogy Rákosmentét korábban a „főváros mostohagyerekeként”, „hátsó udvaraként” kezelték, ám 2010 után megindult a térség fejlesztése, amely új lendületet kapott Tarlós István főpolgármesterré választásával.

Hozzátette, ez a lendület most megtorpanni látszott, ám nem maradtak magukra, mert a kormány támogatására továbbra is számíthatnak.

Ezt mutatja a most felújított nyolc utca is, az egymilliárdos beruházáshoz 50 százalékos támogatást nyújtott a központi költségvetés

– közölte Dunai Mónika.

Valódi Hírek