Zacher Gábor elmondta a véleményét Orbán hencegő bejelentéséről

Ő egy kicsit másképp gondolja.

Orbán Viktor május 22-én jelentette be, hogy megvan az ötmillió beoltott, így a közterületeken ezentúl nem kötelező maszkot viselni. Hétfőn Brüsszelben már arról beszélt, hogy a kiváló járványkezelés és az átoltottság miatt mindenki Magyarországnak gratulál.

A harmadik hullámot letörtük

— ezt még a pénteki rádióinterjújában mondta a miniszterelnök.

Augusztus vége óta nem regisztráltak ennyire kevés fertőzöttet (mindössze 258-at) az országban, a teszteknek pedig kevesebb mint 3 százaléka lett pozitív.

Zacher Gábor toxikológus azonban úgy nyilatkozott az ATV Híradójának, hogy

korai lenne még a harmadik hullám végéről beszélni.

„Nincsen kristálygömb, amibe bele lehet látni, hogy mit hoz tulajdonképpen a jövő. Lecsengőben van, kontroll alatt van a vírus. Én azt még nem jelenteném ki, hogy véget ért a harmadik hullám. Az, hogy most egy relatíve jó állapot van, szerintem ez a helyes kifejezés”

— fogalmazott. A videót >>ITT<< tudod megnézni.

 

Valódi Hírek