Semjén úgy tudja, minden magyar megkaphatja az oltást és a magyar védettségi igazolványt is

És ha egy ország nem fogadja el a magyar oltásokat, Magyarország sem fogja az ottaniakat.

Minden magyar megkaphatja az oltást és a magyar védettségi igazolványt is – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyarország Barátai Alapítvány online konferenciáján.

Semjén elmondta, szerinte a magyar nemzet csak akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrésze fennmarad. Ha eltűnne egy része, például a felvidéki vagy az erdélyi magyarság, megcsonkulna az egyetemes magyarság, ezért kérdésessé válna a magyar nemzet fennmaradása.

Hozzátette: a magyar nemzetpolitika szerint identitásában meg kell erősíteni és őrizni a magyarságot, ezért a kormány támogatja a külhoni magyarokat:

2010-hez képest több mint tízszer annyit fordít az állam az identitás megőrzésére.

A Kárpát-medencében ezer óvodát építettek vagy újítottak fel, háromezer templomot tataroztak és több százat építettek, az óvodától az egyetemig fenntartják, illetve támogatják a köz- és felsőoktatást.

A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott:

„mi számítunk önökre, rátok, és ti is mindig mindenben számíthattok Magyarországra, a magyar kormányra, számíthattok ránk!”

Semjén emellett beszélt arról is, hogy Magyarország kétoldalú megállapodásokra törekszik a vakcinák elfogadásáról, de ha valamelyik ország nem fogadja el a magyar oltásokat,

Magyarország nem ismeri el egyoldalúan az adott országban beadott oltásokat, mert „ez a szuverenitás feladása lenne”.

Szerinte a kétoldalúság jogos elvárás, mert Magyarország csak hatékony oltóanyaggal oltott. Azt ugyanakkor nem tisztázta, a kormánynak mi a terve azokkal az országokkal kapcsolatban, ahol csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által elismert vakcinákat használták, és az EU-s vakcinaútlevél is megvalósul.

(via mti)

Valódi Hírek