Megjött a Nyomozó Iroda válasza Matolcsy Ádám legutóbbi bútorbizniszéről

Matolcsy fia etikátlanságot követhetett el az NNI szerint.

Az, hogy a Postapalota bútorozását a jegybankelnök fiának, Matolcsy Ádámnak az érdekeltségi körébe tartozó cég végzi el,

esetlegesen etikai kérdéseket vethet fel, azonban ez nem indokolja büntetőjogi intézkedések megtételét

– erről tájékoztatta a Nemzeti Nyomozó Iroda Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselőt.

Áprilisban a Népszava számolt be arról, hogy a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank ingatlanbefektető cége újítja fel a Buda Palotát. A fővárosi Széll Kálmán téren álló impozáns szecessziós épülethez pedig a helyszínen készült fotók tanúsága szerint

a Matolcsy Ádám tulajdonában álló Balaton Bútor Kft. autójával szállítottak árut.

Vadai Ágnes a cikk megjelenése nyomán fordult írásbeli kérdéssel Polt Péter legfőbb ügyészhez, aki a kérdést viszont feljelentésként értékelte. A NNI ez követően állapította meg, hogy

az ügyben nem történt hűtlen kezelés, annak nem áll fenn a gyanúja.

Matolcsy György fia korábban a Népszavának nem cáfolta, hogy az ő cégének bútorai kerültek az épületbe. Ugyanakkor állítása szerint tartotta magát ahhoz a korábban tett ígéretéhez, hogy cége nem indul olyan közbeszerzésen, amit a Magyar Nemzeti Bank írt ki.

A Postapalota bútorozásának esetében viszont nem is volt közbeszerzés. A felújítást ugyanis az az MNB-hez tartozó MNB-Ingatlan Kft. fogta össze, amelynek jogelődje nem tartozik a közbeszerzési törvény hatálya alá.

(Népszava nyomán)

Valódi Hírek