A szállodaszövetség elnöke bejelentette: Senkit nem engednek be a hotelekbe védettségi igazolvány nélkül

Nem elég az oltás, igazolni is tudni kell azt.

Interjút adott a Blikknek Flesch Tamás. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy

telt házas nyári szezonra számít az éttermekben és a szálláshelyeken.

Mindemellett arról is beszélt, hogy a vendéglátóegységekbe nem fogják beengedni azokat, akik nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. „Rengeteg belföldi foglalás érkezett be, ha mindenki eljön és rendelkezik védettségi igazolvánnyal, 80 százalékos kihasználtsággal működhetnek majd a szállodák és a magánszálláshelyek. A jobb helyek már elkeltek” — ismertette a közelgő pünkösddel kapcsolatban.

Elmondta, a vendéglátóhelyek nem tehetnek kivételt, ezért

nem engedik majd be azokat a vendégeket, akik nem rendelkeznek védettséget igazoló plasztikkártyával,

még akkor sem, ha már megkapták az oltást, de az igazolás nem érkezett meg időben. Cserébe az üzleti etika alapján a vendég visszakaphatja a foglalásért fizetett pénzét.

A külföldi turistákkal kapcsolatban elmondta, idén nem számít nagy tömegre részükről, inkább az olyan országokból jöhetnek többen, amelyekkel kölcsönös egyezményt kötött a kormány. Úgy véli,

nagyobb turistatömegek inkább csak ősztől vagy jövő tavasztól érkezhetnek a határokon túlról.

(Blikk nyomán)

Valódi Hírek