Dobrev Klára: Ha győzünk, azonnal visszahozzuk a svájci indexálást a nyugdíjszámításnál! (+videó)

Plusz egyszeri 150.000 forintot kapnak a nyugdíjasok kárpótlásul azért, amit Orbánék miatt vesztettek.

Jövőre újabb 5 százalékkal fog nőni a különbség a bérek és a nyugdíjak közt amiatt, hogy az Orbán-kormány megszüntette a nyugdíjak svájci indexálását — mondta Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció szerdai sajtótájékoztatóján.

A párt miniszterelnök-jelöltje elmondta, hogy a baloldali kormányok a svájci indexálást használták a nyugdíjak kiszámításánál, így ha növekedtek a bérek, akkor növekedtek a nyugdíjak is.

„Nekem szívügyem, hogy a 2022 utáni köztársasági kormány újra bevezesse a nyugdíjak svájci indexálását”

— mondta a politikus.

Ezzel végre meg tudnánk állítani a nyugdíjasok elszegényedését — tette hozzá, kiemelve, hogy a kormány jelenleg azokon garasoskodik, akik végigdolgozták az életüket az országért.

Hangsúlyozta, hogy ha ő lesz az ország miniszterelnöke, akkor

mindent megtesz azért, hogy a nyugdíjasokat kárpótolják.

„Legalább százezer forintot kapjanak a svájci indexálás megszüntetése miatt elszenvedett veszteségeikért, ezen túlmenően ötvenezer forintot azért, mert semmilyen segítséget nem kaptak az elmúlt egy évben a járvány alatt”

— fogalmazott. Hozzátette: ez a 150.000 forint lesz a szimbóluma annak, hogy az új kormány megbecsüli a nyugdíjasokat. Kiemelte, hogy a valódi megoldás a svájci indexálás lesz:

ez fogja majd elhozni a könnyebb életet sokezer nyugdíjasnak.

A videót itt tudod megnézni:

 

Valódi Hírek