„Ha én nem vagyok, nincs kétharmad” — Simonka György vérig sértődött Lázár nyilatkozata miatt

Elefánt a porcelánboltban.

„Egyrészt érthetetlen számomra, hogy Lázárnak honnan lennének már megint információi mindenki előtt. Másrészt hogy ki meddig politizál, azt nem ő dönti el” — mondta Simonka György a Népszavának Lázár János hétfői interjújára reagálva.

Lázár a Telexnek adott interjút, amelyben Simonkával kapcsolatban azt mondta, hogy ez nem segített a Fidesznek.

Természetes, hogy ahol ennyi forrás van, ott megjelennek azok is, akik ebből részesedni akarnak. Az a lényeg, hogy melyik van többségben. Tehát először is azt kell vizsgálni, hogy mi a Fidesz szándéka”

— mondta, meglebegtetve, hogy Simonka a bíróságon fogja befejezni a pályafutását.

Simonka a lapnak hangsúlyozta, esetében elsősorban családja és a Fidesz véleménye a mérvadó,

a döntést pedig a választók fogják meghozni.

Hozzátette: ő maga abban a térségben háromszor kapott bizalmat a helyi választóktól, akik az eredményekkel is tisztában vannak.

„Ha én ezt a mandátumot nem nyerem meg 2010-ben vagy 2014-ben, akkor nincs kétharmad és ő sem (Lázár János – a szerk.) kerülhetett volna ilyen megtisztelő pozícióba”

— utalt arra, hogy Lázár korábban a Miniszterelnökséget vezette miniszteri rangban, jelenleg pedig kormánybiztosként ténykedik.

Hozzátette, hogy az ellene folyó büntetőügyet idekeverni „övön aluli”.

Az interjú egy másik részével Tarlós Istvánt akasztotta ki a kormánybiztos.

Tavaly december 17-én derült ki, hogy Simonkát kétrendbeli vesztegetéssel vádolják, amiatt a Parlament idén februárban felfüggesztette a mentelmi jogát.

A megalapozott gyanú szerint Simonka értesült a büntetőeljárás megindításáról, és pénzért azt akarta elérni, hogy az egyik őrizetbe vett gyanúsított ne tegyen rá terhelő vallomást.

A képviselő mentelmi jogát egy másik büntetőeljárásban már 2018-ban felfüggesztették, de csak 2019-ben emeltek vádat ellene. A politikust és 32 társát bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekményekkel is vádolják. Az ezzel kapcsolatos tárgyalás már októberben kezdetét vette.

 

Valódi Hírek