Varga Judit megemlékezett a munka ünnepéről, és egészen meglepő, mit tudott ebből kihozni

Még tőle is ritkán látni ilyen logikai csavart.

Európát a keresztény nemzetek szövetségének álmodták meg — írta az igazságügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.

„Számunkra ez nem álom, hanem valóság, munka és cél, amiért mindig is dolgozni fogunk”

— fogalmazott Varga Judit, aki bejegyzésében azt is hangsúlyozta:

Magyarország nélkül nincs egységes Európa.

Azt írta: 2004. május elseje sokak számára marad emlékezetes, hiszen ezen a napon vált Magyarország az Európai Unió tagjává.

„Úgy gondoltuk, egy olyan európai közösséghez csatlakoztunk, amely az EU alapítóinak szellemiségét tovább hordozva egy erős nemzeteken alapuló, erős Európát alkot majd”

— jegyezte meg.

A miniszter szerint azonban idővel bebizonyosodott, hogy az „elődeink által ránk hagyott örökséget nem mindenkinek áll érdekében megőrizni”. 2010-től konstruktív viták helyett „politikai boszorkányüldözés” vette kezdetét, ahol nem számít már a józan ész, és ahol a

„párbeszédet felváltották az ideológiai megfontolásból indított rágalomhadjáratok”.

„A cél pedig mára nyilvánvalóvá vált: egy új, nemzetek feletti Európa létrehozása”

— írta.

Az igazságügyi miniszter azt írta: „minden nehézség és rosszindulat ellenére mi maradunk, még akkor is, ha sokan Brüsszelben az ellenkezőjét kívánják”. Európa emlékezeteként, az alapító szerződések, a status quo őreiként „vigyázzuk Robert Schuman és Helmuth Kohl örökségét” – hangsúlyozta, hozzátéve: „kitartunk, mert tudjuk, hogy Magyarország nélkül nincs egységes Európa”.

Varga Judit azt írta: bízik abban, hogy a következő hónapokban az Európa jövőjéről zajló viták új válaszokat tudnak adni a kontinens legnagyobb kihívásaira, legyen szó a koronavírusról vagy éppen a migrációról.

Addig is mindig észben kell tartani az EU mottóját:

„Egység a sokszínűségben!”

— írta bölcsen az igazságügyi miniszter, hozzátéve: ahol a sokszínűség legalább annyira fontos, mint az egység.

Valódi Hírek