Orbán gyakorlatilag elismerte: Csak kormánypártiakat ültetnek az egyetemeket fenntartó alapítványokba

Nemzeti egyetemeket csak nemzeti szemléletű kurátorok irányíthatnak.

Megtartotta szokásos péntek reggeli alákérdezésekkel teli interjúját a Kossuth rádióban Orbán Viktor miniszterelnök, aki többek között beszélt arról a hét elején fideszes többséggel elfogadott törvényről is, amelynek értelmében alapítványi fenntartás alá kerül a magyar felsőoktatás 70 százaléka.

A döntés értelmében alapítvány működteti a jövőben a szegedi, a dunaújvárosi, a pécsi, a nyíregyházi, a debreceni egyetemet, a Magyar Táncművészeti Egyetemet, az újonnan létrejövő Tokaj-Hegyalja Egyetemet, a Budapesti Gazdasági Egyetemet, a Testnevelési Egyetemet, a Semmelweis Egyetemet és a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemet.

Létrehoztak öt további alapítványt is egyéb célokra. Valamint nem alakul alapítványi formába, de a katolikus egyházhoz kerül az egri Eszterházy Károly Egyetem.

Az ügyről hosszasan és részletesen beszélt a rádióban a miniszterelnök, így elmondta, örül annak, hogy a víruson és az oltáson kívül más témákról is lehet beszélni, ahogy azt is normális dolognak tartja, hogy a baloldal az Alkotmánybírósághoz fordul a parlamenti döntés miatt.

„Régen nagyon büszkék voltunk az egyetemeinkre, ma már erre kevesebb az ok” – mondta Orbán, hozzátéve, úgy gondolja, hogy a magyar egyetemekben, a hallgatókban és oktatókban is több van annál, amit most látunk.

A rendszer viszont a kormányfő szerint nem működik jól, nem elég rugalmas és nem honorálja jól a teljesítményt.

A a jó egyetemek viszont a világ számos országában alapítványban működnek, ezért volt szükség erre a lépésre – indokolta a lépést Orbán.

Elmondása szerint az alapítvány fennhatóság rendszerét korábban néhány kiválasztott egyetemen (így többek közt a Corvinus Egyetemen és a Színház- és Filmművészeti egyetemen – a szerk.) is bevezették, és ez annyira meggyőzőnek bizonyult, hogy az egyetemek maguk jelentkeztek, hogy „ígéretesebb” módon szeretnének működni.

Tehát Orbán szerint nem a kormány döntött az alapítványi fennhatóságról, azt az egyetemek maguk kérték, ők kezdeményezték, és a rendszertől ő is nagyon sokat vár, hiszen „ez egy lokomotív”, az intelligencia húzóerő.

„Külföldön ez szervesebben alakult ki, Magyarországon a kommunisták mindent leállamosítottak, ezért a szerves fejlődés az egyetemi világban megszakadt”

– tette hozzá Orbán, aki szerint a „magyar fejben” az van, hogy valami vagy állami vagy magán.

Itt viszont éppen arról van szó szerinte, hogy a közcélú vagyonkezelő alapítványokban hosszútávon rugalmasan és önállóan működhetnek az egyetemek, a nekik adott vagyon és költségvetési támogatás pedig nem használható másra, csak oktatásra, és az egyetem saját céljaira.

Orbán szerint ezért az alapítványi rendszerben az egyetemek hosszú távon is stabilan működhetnek majd, hiszen „még a kormányok sem fogják rángatni, a maguk urai lesznek”.

Ugyanakkor megérti, hogy a baloldal támadja ezt a döntést, ez viszont szerinte politikai és nem szakmai vita.

A baloldal ugyanis „internacionalista képződmény”, míg az egyetem „nemzeti képződmény” – jelentette ki, hozzátéve, ők viszont nem akarják, hogy az egyetemek globalista intézményekké váljanak, ezért

a kuratóriumok élére csak olyan embereket fognak kinevezni, akik „nemzeti szemlélettel” rendelkeznek.

Orbán elmondta, éppen ezért ő nem tud olyan embereket javasolni a kuratóriumokba, akik „internacionalista-globalista” módon gondolkodnak, mert akkor az egyetemek is azzá válnának.

Ezért jó, hogy most, amikor nemzeti kormány van, akkor kerül sor erre a lépésre”

– jelentette ki a kormányfő.

Arról, hogy miket mondott még péntek reggel Orbán itt olvashat bővebben:

https://nyugatifeny.hu/2021/04/30/orban-bejelentette-aki-pfizerrel-akar-oltani-az-ma-meg-kaphat-aztan-majd-csak-hetek-mulva

Valódi Hírek