Kiverte a balhét a zsidózó történész, mert állítólag már az MTVA-ban is letiltották

Már nekik is kínos.

Jelenczki István filmrendező Nem, nem, soha I-IV. – Isten az igaz ügyet nem hagyja el című Trianon-filmjét letiltotta a közmédia — ezzel kapcsolatban Raffay Ernő történész, Trianon-kutató írt nyílt levelet Papp Dánielnek, az MTVA vezérigazgatójának, amit az Erdély.ma közölt.

Ebben Raffay leírta, hogy a filmet az M5 közszolgálati csatorna be akarta mutatni, de

„az Ön által vezetett szervezetből valaki (mondhatnám, egy ismeretlen tettes) a film bemutatását megakadályozta.”

Raffay arra kíváncsi, hogy név szerint ki volt az, aki a filmet letiltotta, és azt is tudni akarja, hogy miért.

„A pesti verebek azt csiripelik, hogy talán egy olyan ember volt ez, akinek különleges gyűlölet van a fejében a szentkoronás magyar címerrel szemben, még az 1990-es évek elejétől kezdve. Legyen szíves, írja meg nekem ezen személy nevét, hadd hozzam nyilvánosságra. Ha nem teszi, Öné a felelősség”

— fogalmaz a levélben Raffay, aki szerint

„tény, hogy e cenzúrázással/betiltással Ön vagy valamelyik munkatársa súlyosan megbántotta a filmben részt vett szakértőket és minden olyan magyart, aki érdeklődik a trianoni témakör sokszínű földolgozása iránt.”

Hangsúlyozza, hogy nem akar botrányt, hanem a normalitás útját szeretné követni a konfliktus rendezésében.

Valódi Hírek