Valami nagyon nem stimmel a számokkal, amelyeket Orbánék az oltás utáni halálozásról közreadtak

Így már egészen más a leányzó fekvése.

Beszámoltunk arról, hogy a kormány végre közzétette vasárnap a második oltás utáni fertőzöttségi és halálozási adatokat egy táblázatban.

A kormány átlal nyilvánosságra hozott számokból az látszik, hogy a legkevesebben a Szputnyik V második adagját követően fertőződtek meg és hunytak el, míg a legrosszabbul a Pfizer teljesített, összesen 3048 megbetegedéssel és 175 halálesettel.

Vágó István hívta fel arra a figyelmet Facebook-oldalán, hogy a magyar kormány adataival szemben egy Szerbiában végzett felmérés szerint a Pfizer második dózisának beadását követően senki nem került még csak kórházba sem.

A DK politikusa egy pénteken megjelent HVG-cikkre hivatkozik, amely egy szerb kutatás eredményeit adja közre.

E szerint a kutatás szerint, amelyet Szerbiában közel 30 ezer beoltott és több mint százezer nem beoltott vizsgálatával végeztek,

azok közül, akik Pfizer- vagy AstraZeneca-oltást kaptak, senki sem került kórházba.

A kutatásból többek közt az is kiderül, hogy három héttel a koronavírus elleni vakcina beadása után ötvenedére esik annak a veszélye, hogy valakin olyan súlyosan jelennek meg a fertőzés tünetei, illetve tizenötször kisebb az esélye a tüdőgyulladásra azoknak, akik be vannak oltva, mint azoknak, akik egy adagot sem kaptak.

 

Valódi Hírek