Ellenzéki szövetség: Orbánék törvénybe akarják foglalni az állami vagyon kimentését

Az ellenzéki pártok szerint új szintet lépett a privatizáció Magyarországon.

A Parlament jövő héten szavazhatja meg azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében alapítványi fenntartás alá kerül a magyar felsőoktatás 70 százaléka, illetve az elfogadása után, az április 20-i állapot szerint

32 közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány kezdheti majd meg a működését.

Így az egyetemek mellett alapítványi tulajdonba kerülnek kastélyok, üdülők, kikötők, parkok, földbirtokok, színház, klinikák, részvények stb. A modellváltás lényege amellett, hogy az intézmények a kormány fennhatósága alól alapítványi fennhatóság alá kerülnek, az is, hogy

az az állami vagyon, amit a kormány odaad ezeknek az alapítványoknak, többé nem a klasszikus értelemben vett közpénz.

Az állami vagyon fölött ugyanis a kiszervezés után alapítványok kurátorai fognak uralkodni. Az alapítványok működésére vonatkozó szabályok többsége pedig csak kétharmaddal lesz módosítható.

Mindezzel kapcsolatban csütörtök délután közleményt adott ki a hat pártból álló ellenzéki szövetség, akik szerint

„Magyarország privatizációja új szintre lépett: az Orbán-kormány immár törvénybe foglalná a közpénzlopást és az állami vagyon kimentését.”

„A Parlament elé benyújtott törvényjavaslatok között a Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszterhez tartozó, 36 oldalas salátatörvény (T/15995) mindenki számára egyértelműen fogalmaz: a „kivezetésre szánt” állami vagyon mielőbbi privatizációja érdekében létrehozza a Maradványvagyon-hasznosító Zártkörűen Működő Részvénytársaságot, amelynek feladata „a stratégiainak nem minősülő vagyonelemek állami tulajdonból történő, gyors, költségtakarékos és hatékony” kivezetése lesz” – olvasható a közleményben.

„Egyszerűbben: Orbánék – folytatva a koronavírus-járvány második hullámában megkezdett, több százmilliárd adóforintot kitevő magánosítást – vinnének mindent, ami az állami vagyonból még mozdítható”.

A leghatározottabban nemet mon az állami vagyon kimentésére. A leghatározottabban elítéljük a rezsim átmentését célzó lépéseket, a közvagyon, az adóforintok fideszes magánzsebekbe juttatását. Egyúttal a leghatározottabban tiltakozunk minden, a magyar emberek érdekeivel szemben meghozott döntés ellen” – tették hozzá a pártok.

A közleményt azzal zárják, „jövőre visszavesszük az országot az uralkodó elittől. Visszaállítjuk a demokratikus jogállamot, a független igazságszolgáltatást, a közvagyont pedig visszaadjuk a magyar embereknek!”

Valódi Hírek