A kormány azzal hülyít, hogy a világ vezető orvosi szaklapja is kiállt a Sinopharm mellett, de ez nem igaz

Az angolul nem tudó szavazókat akarta átverni Menczer Tamás.

Kiállt a világ vezető orvosi szaklapja a kínai Sinopharm vakcina mellett, az oltásellenes meg tovább hazudik az oltóanyagról.

Így lehetne összefoglalni azt a videót, amit Menczer Tamás, a Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára tett ki hétfőn a Facebookra.

Többen felhívták a figyelmet arra, hogy az államtitkár állítása nem igaz.

Ugyanis annak ellenére, hogy Menczer azt a The Lancet nevű folyóiratot emlegette a videóban, ami tényleg az egyik legfontosabb szaklap orvosi körökben, és az írás linkje tényleg thelancet.com-mal kezdődik,

valójában nem egy tudományos kutatásról van szó és nem is egészen a The Lancetben jelent meg.

Az írás ugyanis nem tudományos cikk, hanem egy levél, ami a The Lancet Microbe Correspondence rovatában jelent meg és arról szól, hogy egy 12 mintás vizsgálat alapján a Sinopharm hatásosnak bizonyult a dél-afrikai mutáns ellen.

A Lancet Microbe egyébként a Lancet mikrobiológiai kutatásokkal foglalkozó lapja.

A Correspondence rovatban pedig leveleket közölnek, amikben más szerzők oszthatnak meg tudományos eredményeket. A Lancet Microbe 400 szóban limitálja ezeknek a terjedelmét és nem nézik át más, független szakértők.

Az, hogy független szakértők megvizsgálják az eredményeket, minden komoly tudományos anyag publikálásának előfeltétele, ez igazolja a kutatás hitelességét és megbízhatóságát.

A Menczer által említett levél szerzője Xiaoming Yang, a Sinopharm alvállalatának, a China National Biotec Groupnak az elnökségi tagja és a vakcinaprojekt vezető kutatója. A másik szerző, Hui Wang szintén alkalmazott a Sinopharmnál.

A kínai vakcina kapcsán azután merültek fel kételyek, hogy egyeseknél az oltás második adagja után sem alakult ki elegendő védettség. Jelenleg vizsgálják, hogy szükség van-e harmadik oltásra.

(444.hu nyomán)

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2021/04/20/telex-penzzel-akarja-ravenni-a-kormany-a-haziorvosokat-hogy-oltsanak-a-kinai-vakcinaval

Valódi Hírek