Fekete-Győr András levelet írt Orbán Viktornak, de mást is küldött neki

Erre kérte a miniszterelnököt.

Levelet írt Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje Orbán Viktornak. A politikus üzenetét változtatás nélkül közöljük:

IRÁNYTŰT KÜLDTEM ORBÁN VIKTORNAK
Bár 2007-ben Orbán Viktor még arról beszélt, hogy „az államalapítás óta Magyarország nyugati ország, amely saját jószántából soha sem akar többé a Kelet része lenni”, mára teljesen elárulták a nyugati Magyarország eszményét.
A 2400 év múlva megtérülő kínai vasút megépítése és az orosz kémek munkáját megkönnyítő Nemzetközi Beruházási Bank beengedése után újabb egyértelmű lépést tettek a keleti diktatúrák felé: a CEU elüldözése után képesek a magyar hallgatók lakhatását biztosító Diákváros helyére a Kínai Kommunista Párt egyetemének kampuszát felépíteni.
Pedig Magyarország helye Nyugaton van – mivel úgy tűnik, a miniszterelnök elfelejtette, ezért egy levéllel együtt egy iránytűt is küldtünk neki:
„Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Ön 2007. október 23-án elmondott beszédében szó szerint azt mondta: „A keleti politika nem tűri az önállóságot, nem tűri a függetlenséget, és nem tűri a szabadságot. Felszámolja az emberek független életét védő védvonalakat.
Vagyontalanná tesz, elszegényít, kiszolgáltatottá vetkőztet, ha kell, megfélemlít. A hatalomtól függő élet láncába fűz. Mióta a Kelet betette a lábát Magyarországra, a magunkfajta szabadságszerető magyarok mindig ugyanazt akarták; szabadulni sorvasztó öleléséből, és elzavarni hazai helytartóikat.”
Ezekkel a kijelentésekkel a magam részéről ma is tökéletesen egyetértek. Értetlenül állok azonban az Ön pálfordulása előtt. Mi történt Önnel az elmúlt években, hogy ma már nem látja azt, amit 2007-ben még világosan látott?
Miért fordít hátat Szent István örökségének, és miért tárja szélesre Magyarország kapuját a kommunista Kína és a posztkommunista volt szovjet autokráciák gazdasági, politikai és kulturális befolyása előtt? Kérem, személyesen indokolja meg a magyar fiataloknak, miért akarja az Ön kormánya kidobni a 12000 férőhelyes budapesti Diákváros korábban már elfogadott tervét a kínai Fudan egyetem kedvéért!
Kérem, magyarázza el a magyar adófizetőknek, hogy mi abban a nemzeti érdek, hogy ők fizetnek, ők adósodnak el a kínai befolyás növekedéséért, hiszen az 540 milliárd forintos beruházást kínai cégek valósítják meg kínai hitelből!
Ott tartunk, hogy az Ön kizárólag szavakban nemzeti kormánya eddig több mint ezermilliárd forint kölcsönt vett fel Kínától a Budapest-Belgrád vasútra és most a Fudan egyetemre, két olyan beruházásra, amelyekből Magyarországnak semmilyen haszna nem származik.
Ahogy nem származik hasznunk a minden részletében titkosított Paks II. szerződésből, vagy a Nemzetközi Beruházási Banknak nevezett orosz kémközpontból sem. A napnál világosabb, hogy ezekkel csak a keleti maffiákkal összenőtt korrupt fideszes elit nyer, Magyarország viszont veszít.
Miniszterelnök Úr! Ön teljesen eltévedt. Miközben lépten-nyomon nemzeti szuverenitásról papol, néhány, a saját körét gazdagító üzletért térden állva csúszik-mászik a kínai Kommunista Párt, a volt KGB-s orosz elnök, vagy más ázsiai diktátorok előtt, akik a saját hazájukban leplezetlenül elcsalják a választásokat, bebörtönzik vagy megölik a politikai ellenfeleiket, és betiltják a szabad sajtót.
Ön szégyent hoz a saját hazájára azzal, hogy ezek a keleti autokraták lettek mára a legfőbb példaképei. 2007-ben éppen Ön mondta: „az államalapítás óta Magyarország nyugati ország, amely saját jószántából soha sem akar többé a Kelet része lenni”. Ez így van most is.
Magyarország nyugati ország, a magyar emberek nyugati életet, nyugati béreket, nyugati színvonalú állami szolgáltatásokat, fejlett nyugati külkapcsolatokat akarnak és érdemelnek.
Az elmúlt 10 évben lett volna idő reális közelségbe hozni ezt a magyaroknak, de a valóság az, hogy szinte semmivel sem kerültünk közelebb hozzá, mint ahol az előző évtized elején voltunk: a statisztikák azt mutatják, hogy nálunk a legalacsonyabb az órabér, nálunk nő leginkább az egyenlőtlenség és nálunk csalják el a legtöbb uniós pénzt.
Az Ön eltévedt, irányt vesztett politikája miatt távolabb vagyunk, mint korábban. Ezért küldök Önnek egy iránytűt is, hogy ha másképp nem megy, ennek segítségével találjon vissza Magyarország által ezer éve követett útra.
Mert vissza kell vezetnünk Magyarországot arra a nyugati pályára, amelyre történelmünk minden nagy alakja vezette I. Szent Istvántól Deák Ferencen át Antall Józsefig. Ön erre látványosan nem képes, ezért az új magyar nemzedékek miniszterelnök-jelöltjeként a magyarokkal közösen majd megteszem én.”

Valódi Hírek