Sosem találod ki, kik és mennyit szedtek ki a rászorulóknak kiírt kedvezményes hitelprogramból

Jófelé keresgélsz.

Tiborcz István ingatlancége és két hozzá kötődő vállalkozó cégei is hatalmas összegű kedvezményes hitelhez jutottak abból a programból, amelyet a Magyar Nemzeti Bank hirdetett meg a járvány miatt nehéz helyzetbe jutott cégeknek — írta meg szerdán a Direkt36 tényfeltáró portál.

Az MNB tavaly tavasszal hirdette meg a kedvezményes hitelprogramot, amelynek neve NHP Hajrá, és elvileg

a járvány miatt nehéz helyzetbe került kis- és középvállalkozásoknak lett kiírva.

A kedvezményezettek közt azonban ott van Tiborcz István ingatlanos cége, a BDPST Zrt. is. A cég 3 milliárd forint kedvezményes hitelt vett fel a programban, na nem azért, hogy Orbán veje és az ő kedves felesége ne haljanak éhen a járvány sújtotta ínséges időkben, hanem hogy a Szabadság téren található Adria-palota felújításához korábban felvett,

jóval kedvezőtlenebb kamatozású hitelét kiváltsa.

Ám nem csak Tiborcz István vett részt a járvány által leginkább sújtott, rászoruló vállalkozásoknak kidolgozott hitelprogramban, hanem más, ugyancsak hozzá köthető cégek is.

Így kapott 1,72 milliárdos kölcsönt Sájer Gábornak a vállalkozása, aki korábban Tiborcz közvilágítási pályázatokon taroló cégét, az Elios Elios Innovatív Zrt-t vezette.

Czéh-Tóth Márk, aki Tiborcz egyik közeli ismerősének, Hamar Endrének az üzlettársa pedig egymilliárdot kapott kedvezményes feltételekkel egy pécsi szálloda felújítására.

A program a jegybank refinanszírozásával történik, ami azt jelenti, hogy a jegybank előbb bankoknak hitelez, amelyek ezután adják tovább a hitelt a vállalkozásoknak.

A fent említett urak minden esetben állami bankoktól kapták a kedvezményes kölcsönt,

Tiborcz például a Budapest Banktól.

Orbán veje korábban azt nyilatkozta, hogy távol akar maradni az önkormányzati vagy állami ügyektől, de ez nem akadályozta meg abban, hogy állami bankhoz folyamodjon a kedvezményes hitelért.

Az NHP Hajrá keretében közel egy év alatt összesen 31 ezer vállalkozás jutott különböző méretű hitelekhez. Az MNB kimutatása szerint a kedvezményezettek több mint fele mikro- és kisvállalkozás volt, és

a kölcsönt kapók többsége legfeljebb tízmilliós nagyságrendben vett fel hitelt.

A jegybank a Direkt36-tal azt közölte, hogy az NHP Hajrá keretében eddig megkötött 45 500 ügyletből 155 esetben fordult elő, hogy a hitel mértéke meghaladta az egymilliárd forintot.

Azt viszont már banktitokra hivatkozva nem árultak el, hogy kik voltak az érintettek.

A BDPST Zrt. kölcsönéről azt írták: a cégek hiteleiről nem ők döntenek, ennek ellenére szerintük indokolatlan lenne kizárni a programból azokat a cégeket, amelyek évek óta nyereségesen, hatékonyan működnek.

A BDPST Zrt. és a Budapest Bank nem reagált a Direkt36 kérdéseire.

 

Valódi Hírek