Két új szóvivővel erősített a Fidesz — Egyikük máris betámadta az „oltásellenes baloldalt”

Egyikük országgyűlési képviselő, a másik államtitkár.

Horváth László, a Fidesz országgyűlési képviselője és Zsigó Róbert, a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára a jövőben szóvivői feladatokat is ellátnak a Fideszben – közölte kedden Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Horváth a Fidesz Heves megyei képviselője, a rendszerváltás után az SZDSZ-ben kezdte politikai pályafutását, majd 1992-ben lett a Fidesz tagja.

2011 és 2012 között a nemzeti lovas stratégia előkészítésére és végrehajtására kinevezett miniszterelnöki megbízott volt, majd 2012 és 2013 között Heves megye gazdasági fejlesztésének koordinálására kinevezett miniszteri biztos. 2014-től az Interparlamentáris Unió Magyar – Mongol Baráti tagozatának elnöke.

Zsigó pedig jelenleg a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára. 2010 és 2014 között Baja város polgármestere volt, szóvivői feladatokat korábban, 2013-tól is látott már el a Fideszben. Ez idő alatt a legnagyobb feltűnést akkor keltette, amikor Rytkó Emíliát, az OVI korábbi elnökét kommunista spiclinek nevezte.

Kinevezése után nem sokkal Zsigó már be is jelentkezett egy, az MTI-nek eljuttatott videónyilatkozatában, amelyben arra kérte a baloldali pártokat, hogy vonják vissza oltásellenes határozati javaslatukat.

Ezt viszont valójában a kínai vakcinabeszerzés körülményeit felülvizsgálatára létrehozott ellenzéki bizottság arra vonatkozóan nyújtotta be még januárban, hogy habár a pártok „alapvetően oltáspártiak (…), álláspontunk az, hogy a magyar emberek egészségének védelme érdekében ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség.

Zsigó hozzátette azt is, hogy szerinte az ellenzéki pártok azok, akik „a leghangosabban támadják a védekezést”, és „ebből is látszik, hogy ha a baloldalon múlna, akkor Magyarországon nem tudták volna elérni a hárommillió beoltottat”.

(24.hu/ mti nyomán)

Valódi Hírek