Novák Katalin most tudta meg: Vannak országok Nyugat-Európában, ahol minden harmadik gyerek bevándorló anyától születik

Minden 6. magyar gyerek pedig külföldön.

A családokért felelős tárca nélküli miniszter szerint a magyar termékenységi adatok immár második éve jobbak az EU-s átlagnál.

Az uniós termékenységi adatok évek óta romlanak, a magyar adatok viszont a kormány családbarát intézkedéseinek okán 2011 óta folyamatosan javulnak – írta Novák Katalin a Facebook-oldalán.

A családügyi miniszter bejegyzésében azt írja,

azokban a nyugat-európai országokban, ahol a termékenység magas, ott ez részben nem a honos népesség szaporodási rátájának köszönhető, hanem azt a más országokból származó anyáktól született gyerekek magas száma okozza.

A bejegyzéshez csatolt kép tanúsága szerint Németországban, Máltán, Svédországban, Cipruson, Ausztriában és Belgiumban minden harmadik, Olaszországban, Spanyolországban, Írországban, Franciaországban minden negyedik, Hollandiában, Portugáliában, Görögországban és Dániában minden ötödik gyermek külföldi anyától születik.

Novák hangsúlyozta azt is, Magyarországon ehhez képest csupán a gyerekek 5%-a születik más nemzetiségű anyától, és szerinte ezek az eredmények a családbarát kormányzati intézkedéseket igazolják.

Hozzászólók szerint illett volna hozzátenni a tényt, hogy mára minden 6. magyar gyerek külföldön születik meg.

Miközben a magyar termékenységi adatok a kormány családbarát intézkedéseivel összhangban 2011 óta javulnak, az uniós…

Posted by Novák Katalin on Wednesday, 7 April 2021

Valódi Hírek