Korai az öröm: Hiába oltanak be minden regisztráltat április végéig, még ez is kevés a nyájimmunitáshoz (+videó)

Előfordulhat, hogy több lesz az oltóanyag, mint akit be tudnak oltani vele.

Mostanra több oltóanyag érkezett az országba, mint ahányan regisztráltak az oltásra, így akár az is előfordulhat, hogy oltóanyag ugyan lesz elég, csak nem lesz kit beoltani vele — derül ki az RTL Klub hétfő esti Híradójából.

A kormány adatai szerint eddig 3 millió 800 ezren regisztráltak, és ha az oltás ilyen ütemben halad, akár április végére elérhetjük, hogy minden regisztrált megkapja az első oltást.

Boldogkői Zsolt biológus szerint ez azonban nem lesz elég a nyájimmunitáshoz: ő úgy számol, hogy a brit mutáns gyors terjedése miatt 80 százalékos átoltottság kellene. Boldogkői szerint ezt ekkora oltásellenesség mellett szinte lehetetlen elérni, el fogunk érni egy olyan küszöbig,

ami után már nem lesz több beoltott.

A KSH március végi felmérése szerint a megkérdezettek 55,6 százaléka be akarja oltatni magát, 19 százalék pedig talánnal válaszolt.

Ez azonban még mindig kevés a nyájimmunitás eléréséhez.

Rusvai Miklós víruskutató szerint azonban nem csak oltással érhető el nyájimmunitás, hanem létezik egy úgynevezett „átvészeléses immunitás” is, és ez fog elterjedni.

Ő arról is beszélt, hogy ha nem veszik fel elegen az oltást, a nyájimmunitás akkor is kialakul, csak később: így például ősszel újra megnőhet a fertőzések száma.

A teljes riportot itt tudod megnézni:

 

Valódi Hírek