Elmondta, hogy szerinte is hasonlít-e Orbán Viktorra.
Osváth Zsolt vendége volt Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a Youtube-on futó 1Kanapé című műsorban.
Fekete-Győr értelmiségi szülők gyermeke, szülei konzervatív nézeteket vallottak és szigorúan fogták. Az iskolában ugyan jó tanuló volt, de a magatartásával voltak gondok.
A Momentum elnöke mesélt a gyermekkoráról, iskolai élményeiről is. A kérdésre, hogy örök lázadó-e, azt felelte, hogy ő nem akart elmenni ebből az országból eredetileg, de amikor hazatért külföldről, akkor elhatározta, hogy változtatni fog az itthoni helyzeten. Állítása szerint ezt az édesapja szenvedte meg a legjobban.
A szüleivel való kapcsolatáról elmondta, hogy a szülei válását nem érezte traumának, hiszen már 22-23 éves volt és nem élt otthon.
A pénzügyi helyzete is szóba jött: elmondta, hogy jelenleg 350 ezer forintot keres nettóban.
A Momentum elnöke elmesélte, hogyan került annak idején Hongkongba, mit csinált Franciaországban, és a szerelmek is szóba kerültek.
Az, hogy politikai pályát választ, és politikai útra tér, már 2014-ben tudta, és a NOlimpia kampány miatt lett vége egy kapcsolatának is.
Kiderült az interjúból, hogy Fekete-Győr 2010-ben még a Fideszre szavazott, mivel a szülei is fideszesek voltak (ők a mai napig azok). Hozzátette, hogy emiatt kevés a konfliktus közöttük.
Azért kezdett politizálni, mert 2014-ben úgy érezte, hogy nincs olyan ellenzéki párt vagy politikus, akire szívesen szavazna. Így aztán megszületett az ötlet a fejében, és maga köré gyűjtötte a „politikai árvákat”.
Eleinte semennyi pénzük nem volt a szervezésre, mozgalomszerűen jöttek össze, saját pénzből mentek táborokba is. Szóba jött, hogy miből élt akkoriban. Fekete-Győr elmondta, hogy végig dolgozott valahol, a saját pénzéből finanszírozta a momentumos dolgait.
Céljairól elmondta:
„Nekem az a felelősségem a politikában, hogy visszaadjam a politika gerincét.”
Osváth felvetette, hogy a momentumos ígéretek kicsit úgy néznek ki, mintha azt mondanák, amit a választók hallani szeretnének, és ezeket lehetetlen megvalósítani. Fekete-Győr elmondta, hogy senior és junior szakemberekkel dolgozik együtt, és mindent átgondolnak, amit ígérnek.
Ezek között vannak távlatibb dolgok, mint például a négynapos munkahét ötlete.
Azzal kapcsolatban, hogy populistának tartják mások a Momentumot, elmondta: minden ilyen megmozdulásuk teljes meggyőződéssel történt. Itt a 100.000 forintot egy oltásért ötletét hozta fel példának.
Erről a momentumos javaslatról sokat vitatkoztak, Fekete-Győr elmondta, hogy ez nem olyan, mint a választási krumpli, mert egyszerre gazdaságélénkítő és az egészségügyi válságban segítséget nyújtó intézkedés lett volna. A kérdésre, hogy ha nyernének, fel tudnának-e állítani egy kormányt, azt felelte:
„Tudom, hogy igen.”
Szerinte a Momentum az ellenzéki szövetség egyik legerősebb tagja, és nagyon komolyan veszik őket a többiek. Pottyondy Edina is szóba került, illetve az ő kilépése a Momentumból. Erről Fekete-Győr elmondta, hogy a NOlimpia előtt ez egy nagyon családias közösség volt, utána pedig 1500 új tag áramlott be, Edina pedig jobban szerette a „hősidőket”.
Az, hogy ő lett a miniszterelnök-jelölt, közös döntésük volt. Nem tudja, hova fogja őt elvinni ez a politika, se nem is érdekli, mert nagyon szereti, amit csinál.
„Én akarom képviselni a nyugati Magyarország programját, és ha nem tartanám magam alkalmasnak, akkor nem vállaltam volna el.”
A felvetésre, hogy sokan az új Orbánt látják benne, azt mondta, hogy talán le kéne vágnia a szakállát. Szerinte eddig egyetlen nagy fordulat volt a Momentumban, ami a szövetségpolitikában történt, de ami az elveket és értékeket illeti, azok soha nem változtak, ezért sem elképzelhető, hogy vele is az történjen, ami Orbánnal.
Szerinte jelenleg egy Kádár-rendszer 2.0 épül.
Fekete-Győr elmondta, hogy egyaránt fontosnak tartja a nemzeti értékeink védelmét, és az európai egység iránti elkötelezettséget, a kirekesztést pedig gyűlöli.
A Momentum közössége szerinte olyan, ahova bárki befér, aki nem szélsőséges. A kérdésre, hogy van-e olyan dolog, amit jól csinál a Fidesz, azt mondta:
Azt jól csinálták, hogy a NOlimpia aláírásgyűjtése után visszavonták az olimpiai pályázatot. Ami pedig a családtámogatási rendszert illeti, a céllal egyetért, a népességfogyást szerinte is meg kell állítani, de a hozzárendelt intézkedésekkel nem ért egyet.
A Gyurcsány Ferenc-dilemmával kapcsolatban az a véleménye, hogy Orbán az emberek kifosztására épülő rendszert épített fel, Gyurcsány rendszere nem ilyen volt.
Káoszkormányzásnak gondolja, amit Gyurcsány csinált, és szerinte az őszödi beszéd után odébb kellett volna állnia, ezért nagy felelőssége van a kétharmadban. De szerinte meg kell adni a lehetőséget a DK elnökének, hogy
levonja ebből a konzekvenciákat.
Hozott továbbá egy olyan bölcs döntést, hogy többet nem vállal kormányzati szerepet. Orbánt politikai értelemben bűnösnek tartja, Gyurcsányt nem tartotta bűnösnek, csak felelőtlennek és alkalmatlannak.
Beszélt a hazugságvizsgálatról is: Osváth szerint ez kicsit teátrális lépés volt. Fekete-Győr szerint a politika gerincét ki kell egyenesíteni, aminek része az, hogy egy politikus igazat mond.
Az elszámoltatási szándékról azt mondta: nem igaz, hogy Mészáros Lőrinc és társai esetében korrupciómentesen valósult meg. Szerinte ez azt is jelenti, hogy emiatt
az elszámoltatás megvalósítható.
A kérdésre, hogy lesz-e miniszterelnök, azt felelte: ezt majd a választók eldöntik, de szerinte van esélye.
A teljes videót itt tudod megnézni: