A pedagógusok öt szakszervezete követeli: Csak akkor nyissák újra az iskolákat, ha a tanárok már biztosan védettek a vírus ellen

Közös nyilatkozatban kérik a kormánytól, hogy hallja meg a pedagógusok félelmét.

Kedd délután nyilatkozatot adott ki a pedagógusok öt szakszervezete, amelyben azt kérik a kormánytól, hogy tegye az iskolák újranyitásának feltételévé az oktatásban dolgozók koronavírus elleni védettségét.

A nyilatkozatot Lantos Gabriella, egészségügyi szakértő osztotta meg a Facebook-oldalán, hozzátéve „a kormánynak meg kell hallania a pedagógusok félelmét”.

A nyilatkozatban azt írják:

Az iskolák újranyitásának legyen feltétele az oktatásban dolgozók koronavírus elleni védettsége

Az oktatásban dolgozókat és számos egészségügyi szakembert nyugtalansággal és félelemmel tölt el, hogy az első oltást követően akár napokon belül, a hétvégén kiadott rendelet szerint április 19-től vissza kell térni a tantermekbe.

Az eddigi kormányzati tájékoztatók ennek gyökeresen az ellenkezőjét kommunikálták.

Müller Cecília országos tisztifőorvos rendszeresen felhívja a figyelmet arra, hogy senki ne érezze magát azonnal védettnek, miután megkapta az oltást, hiszen időre, akár két-három hétre is szükség van, amíg az immunrendszer megfelelően reagál és kitermeli az ellenanyagokat.

A hivatalos Koronavírus-vakcina kisokos még ennél is szigorúbban határozza meg a védettség határidejét: az oltottak védelme csak a vakcina második adagját követően alakul ki, várhatóan 1-2 héten belül.

Ezért arra kérjük a kormányt, hogy az eddigi kormányzati útmutatásoknak megfelelően biztosítsa minden pedagógus, oktatásban dolgozó számára a biztonságos munkavégzés feltételeit.

Sajnos a legújabb angliai tapasztalatok szerint a kórházi ápolást igénylők 4%-a azok közül került ki, akik már megkapták az első adag oltásukat – többségük vélhetően már fertőzött volt az oltáskor.

Kérjük, hogy a kormány a jelenléti oktatást kizárólag az egyes oltások alkalmazási előiratainak megfelelő immunizációs idő kivárása után rendelje el.

A jelenleg engedélyezett oltóanyagok közül a Pfizer, a Szputnyik és a Sinopharm második adagja 3 hét múlva adható be. Ezt követően a lehető legnagyobb védettség kialakulásához még 2 hétre van szükség.

Mindezek miatt azt kérjük, hogy

a kormány ne ragaszkodjon az iskolák újranyitásakor egy olyan fiktív dátumhoz, amikor az oktatásban dolgozók sokaságának védettsége biztosan nem elégséges, hanem az egy hétvége alatt megszervezett tömeges oltás után biztosítsa az immunizációhoz szükséges megfelelő időszakot.

Fontos, hogy a tömeges oltáson való részvétel ne lehessen a megfertőződés forrása, biztosítsák a távolságtartást és a higiénés követelmények betartását.

Nem ezen a 3 héten múlik, hogy a magyar gyermekek milyen eredményesen oldják meg a kompetenciamérés vagy a PISA-teszt feladatait. Viszont sok tanár és oktatásban dolgozó, valamint családtagjaik élete és biztonsága múlik e pár héten. Elsősorban az egész ország – tehát nemcsak az oktatásban dolgozók – érdeke az, hogy az újranyitást követően az iskolák, óvodák ne váljanak ismét a járvány egyik fő fertőzési gócává!”

A Kormánynak meg kell hallania a pedagógusok félelmét. Sokan és sokat dolgoztunk az alábbi Nyilatkozaton. 5 szervezet…

Posted by Lantos Gabriella on Tuesday, 30 March 2021

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2021/03/25/orbanek-ugy-akarjak-aprilis-kozepen-ujranyitni-az-iskolakat-hogy-a-tanarok-csak-majusban-lesznek-vedettek-a-virus-ellen

Valódi Hírek