BRÉKING: Szájer József először szólalt meg a drogos orgiáról

Támadások is érték, de együttérző üzeneteket is kapott.

Mi is beszámoltunk arról, hogy szerdán egy belga tévétársaság hozta nyilvánosságra annak a videónak az előzetesét, amelyben sikerült lencsevégre kapni az egyik brüsszeli melegbárban szervezett drogos orgiáról menekülni próbáló Szájer Józsefet.

Szájer József ma közleményben reagált a történtekre az oldalán, amit változtatás nélkül közlünk:

„Belgiumi ügyvédem a mai napon azt közölte velem, hogy a belga ügyészség tájékoztatta, hogy a 2020. november 27-i gyülekezési tilalomsértési és drogbirtoklási ügyemet a hatóság megvizsgálta és jogkövetkezmény nélkül lezárta, hivatalos eljárás nem indult, a mentelmi jog felfüggesztését nem indítványozták. A Covid-19 korlátozások megszegése miatt

250 eurót fizettem.

Az ügy lezárult, annak kapcsán az alábbi nyilatkozatot teszem:

A politikát három és fél évtizede szabadságharcosként kezdtem. A kommunista diktatúra ellen, Magyarország függetlenségéért, Európa újraegyesítéséért és azért küzdöttem, hogy minden magyar szabad emberként élhessen a hazájában.

Ez a harc sikeres volt. Mindig a nemzet közös ügyét néztem, magamat soha előre nem toltam, politikus harcostársaimat tiszteltem, a választók által rám bízott képviselői munkát tisztességgel elvégeztem és ellenfeleimmel is méltányosan bántam.

Az európai politizálás tizenhat éve során a magyar nemzet érdekeit és szabadságát szolgáltam, hazámat megalkuvás nélkül, mindig megvédtem a nemtelen, külső, hungarofób támadások ellen.

A 2020 november 27-i magatartásomért – mandátumomról és párttagságomról való gyors lemondással – vállaltam a politikai felelősséget, azért mindenkit megkövettem.

Az elmúlt hónapokban számos méltánytalan, vagy gyűlölködő támadás is ért, de együttérző megnyilvánulásokat is kaptam.

Megköszönöm mindenkinek, aki a legnehezebb időszakban lelki támaszt, vigaszt és segítséget nyújtott. Mindig tiszteletben tartottam az emberi méltóságot és a mindenkinek a magánélethez való jogát.

Harminc éves politikai pályám során homofób megnyilvánulást nem tettem; beszédeim, írásaim, interjúim vizsgálatával – amelyek itt, ezen a honlapon (www.szajer.hu) is szinte hiánytalanul hozzáférhetőek – erről bárki meggyőződhet.

Képviselői pozíciómról való lemondással megszűnt nyilvános közszereplői státuszom. A belga hatóság döntése után az is egyértelmű, hogy ellenem jogi eljárás nem folyik, minden tekintetben magánszemély vagyok, megillet a magánélethez való jog. Ennek tiszteletben tartását mindenkitől elvárom.”

Valódi Hírek