A vírustagadó Gődény szombaton is balhézni akart, de lekapcsolták a rendőrök

Ellenállás néven szerveztek tüntetést.

A vírustagadó Gődény György szombat délelőtt járványügyi korlátozások elleni tüntetésre hívta az embereket Budapesten. A Blikk beszámolója szerint a tüntetők dél körül a Kossuth térről a Hősök terére vonultak, ám még útközben több mint 50 rendőr kerítette körbe őket, majd mindenkit igazoltatni kezdtek.

A lap tudósítója szerint az igazoltatás még 13 órakor is tartott, és a jelenlévők közül többen maszkot sem viseltek.

„Akad olyan, aki tűz nélkül egy órája cigivel a szájában mászkál, mondván, akkor nem kell maszkot hordania. Mások szándékosan lyukas, értelmetlen maszkot hordanak”

– írja a Blikk.

A Telex cikke szerint a tüntetők végül fél kettőkor érkeztek meg a Hősök terére, ahol nagyjából százan fogadták őket, kettő körül a tömeg már el is kezdett elfelé szállingózni.

A Police.hu közlése szerint 2021. március 20-án 12 óra 18 perckor az Andrássy úton, a Hősök tere közelében jogellenesen csoportosulókkal, valamint a maszkviselésre vonatkozó szabályokat megszegőkkel szemben kezdték meg az intézkedést.

Ezzel egyidőben a rendőrség egy másik csoportosulással szemben is intézkedett.

Egy magánszemély 2021. március 20-ára szervezett jogellenes gyűlést. A Budapesti Rendőr-főkapitányság 13 órakor a Lövölde térnél kezdett intézkedést a gyűlésen résztvevőkkel szemben, akik közül többen a maszkviselésre vonatkozó szabályokat is megszegték – írja a Police.hu.

(Blikk/police.hu/Telex nyomán)

(Kiemelt kép: Blikk)

 

Valódi Hírek