Szijjártó szerint azért van csak ennyi halott, mert nem hallgattak a baloldalra (+videó)

Amikor az érvelési képességek találkoznak a valóságérzékeléssel.

Ha Brüsszelre és a baloldalra hallgattunk volna, akkor ezrekkel többen haltak volna meg Magyarországon — mondta Szijjártó Péter Győrben tartott online sajtótájékoztatóján.

A külügyminiszter a vakcinabeszerzésekről beszélt, és azt mondta: az, hogy csak ennyien haltak meg, és nem fertőződött meg még ennél is tízezrekkel több ember,

a magyar kormány keleti vakcinabeszerzéseinek köszönhető.

Hozzátette: ha a baloldalra hallgatnak, akkor a munkájukat is százezrekkel többen veszítették volna el.

Ezt azzal indokolta, hogy Brüsszel és a baloldal azt akarta, hogy a kormány csak Brüsszelen keresztül szerezzen be vakcinákat. Szerinte ha ez így lett volna, akkor ma 1 millió 520 ezerrel kevesebb oltóanyag lenne az országban.

Ez pedig azt jelenti, hogy mintegy 750 ezerrel több ember lenne kitéve a vírusnak, mint így.

A kormány ezzel szemben inkább rendkívüli választ adott az egészségügyi helyzetre, mondta a külügyminiszter. Azzal, hogy keletről is vásároltak vakcinát, ma az Unióban a második legjobb mutatókkal rendelkezik az ország oltottság terén.

A videót itt tudod megnézni:

 

Valódi Hírek