Áder: Eloltjuk a járvány tüzét azzal, hogy beoltatjuk magunkat vagy várjuk, hogy valami csoda történjen?

A köztársasági elnök szerint a küzdelem akkor válik személyessé, ha a baj már a mi ajtónkon kopogtat.

„Képesek vagyunk-e az eddiginél is jobban összefogni egy, az életünket és szabadságunkat fenyegető erővel szemben, amely fájdalmat és halált hoz közénk?” – tette fel a kérdést a közmédiában hétfőn sugárzott március 15-ei ünnepi beszédében a koronavírus-járványra utalva a magyar köztársasági elnök.

Áder János azt mondta: a küzdelem akkor válik személyessé, ha a baj már a mi ajtónkon kopogtat. „Amikor a kapuból kinézve tűztől vöröslik az ég alja” – fogalmazott a politikus.

„Eloltjuk-e a járvány tüzét azzal az egyszerű döntéssel, hogy beoltatjuk magunkat, vagy maradunk áldozatok, és tehetetlenül várjuk, hogy valami csoda történjen velünk”?

– tette fel a kérdést Áder.

Azzal folytatta: „Tudunk-e cselekedni hazánkért, családunkért, közösségeinkért, szomszédunkért, mindannyiunk szabadságáért, vállaljuk-e a védekezésből a felelősség ránk eső részét?”

Áder János azt mondta, hogy március idusán legyen mindannyiunk számára méltó üzenet Arany János gondolata:

„küzdenünk kell. De (.) nem szebb dolog-e a magunk ügye mellett dicsőségesen küzdeni, mint megadni magunkat az ellenségnek (.)?”

Áder János Arany János szavaival válaszolt azoknak, akik azt kérdik: van-e mit ünnepelni egyáltalán? Segít-e rajtunk most egy 173 évvel ezelőtti történet?

Szerinte Arany János tudta:

a modern magyar történelem legnagyobb vállalkozása, a polgári átalakulás, csak akkor sikerülhet, ha minél többen a magukénak érzik, ha a változás kiteljesedik.

Ha a szabadság mindennapi tapasztalat, ha annak értelme lesz, és ha veszélybe kerül, az emberek készek áldozatot hozni érte.

A költő válasza a kérdésre, tűz esetén oltaná-e a szomszéd házát vagy a helység távolabbi épületét, az volt: felebaráti kötelességből is oltaná azt, másodszor pedig azért, hogy a tűz ne terjedjen tovább, akár a saját házára. „Ha a magad házát meg akarod menteni, a másik házát is óltalmaznod kell”.

A veszélyben egymásra vagyunk utalva, a magunk biztonsága a többiekétől függ, egyedül nem lehet veszélyhelyzetet kezelni – hangoztatta a köztársasági elnök.

Ehhez a felismeréshez azonban a forradalmak és szabadságharcok önmagukban még kevesek lehetnek. A forradalom ugyanis lehet távoli, a küzdelem azonban akkor válik személyessé, ha a baj már a mi ajtónkon kopogtat – mondta.

(via mti)

Valódi Hírek