„Átkozom azt a napot is, mikor rád szavaztam!!” – Már a fideszes szavazók is Orbán bukását kívánják

Orbán közösségi oldalát elárasztják a dühös kommentek.

2010 óta először találhatja magát Orbán Viktor igazi versenyben”

– írja a a Frankfurter Randschau nevű német lap.

Orbán amellett, hogy súlyos vereségeket szenvedett az utóbbi időben — Donald Trump veresége és a magyar gazdaság megzuhanása, a koronavírus-járvány vagy az Európai Néppártból való kizárásuk miatt — , komolyan aggódhat más miatt is: Joe Biden amerikai elnök ígéretet tett, hogy Magyarországot is szemmel fogja tartani.

Ha az ellenzék sikerrel jár, akkor Orbán 2010-es kormányra kerülése óta először találhatja magát egy szoros versenyben. A legújabb közvélemény-kutatásokban az ellenzék feltűnően közel áll a Fideszhez. A közvéleménykutató intézetek szerint még a biztos Fidesz-támogatók körében is jelentősen csökken az elégedettség Orbánnal

– tette hozzá a lap.

Pár hete megfigyelhető Orbán Viktor Facebook-oldalán, hogy a moderátorok rengeteg negatív véleményt is átengednek a szűrőn, ezzel teret adva a volt fideszes szavazók elégedetlenségének.

Vannak, aki udvariasan próbálnak hangot adni a csalódottságuknak, vagy építő kritikát fogalmaznak meg, de tény, hogy az utóbbi időben Orbán oldalát elárasztják a felháborodott kommentek, elég csak találomra rákattintani az elmúlt egy hét bármelyik posztjára.

Talán a moderátorokat is befogták a járvány elleni védekezésbe.

Összegyűjtöttünk párat a csalódott követők hozzászólásaiból:

Valódi Hírek