A 3 milliót kereső Novák Katalin úgy tudja, most a legjobb nőnek lenni Magyarországon

Hiszen Magyarország megbecsüli a nőket.

„A nők és férfiak közötti egyensúlyért a kormány az elmúlt tíz évben számos olyan döntést hozott, amely hozzájárult a nők lehetőségeinek, választási szabadságának bővüléséhez, munkájuk megbecsüléséhez,

a családi élet és a munka világának összehangolásához és ahhoz, hogy az anyaság vállalása ne legyen azonos az anyagi nehézségek vállalásával”

– közölte Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter hivatala nőnapon.

A közlemény szerint 2010 óta az Európai Unión belül – Málta után – Magyarországon nőtt a második legnagyobb mértékben a nők foglalkoztatása.

Különösen szembetűnő a javuló tendencia a gyermeket nevelő nők körében.

Magyarországon ugyanis a 6 év alatti gyermekeket nevelő nők között 2010 óta több mint 30 százalékkal nőtt azok aránya, akik gyermekük nevelése mellett kereső tevékenységet is folytatnak.

Hozzátették, 10 év alatt Magyarországon kevesebb mint a felére csökkent a női munkanélküliség. A nők és férfiak összes keresetének középső értékét egymáshoz hasonlító OECD-felmérés szerint Magyarországon 20 százalékkal csökkent a bérszakadék. (Az egyik legutóbbi felmérés szerint Magyarországon 11,2 százalékkal keresnek kevesebbet a nők, mint a férfiak — a szerk.)

A vezetők között a nők aránya 2019-ben Magyarországon a 6. legnagyobb volt az unión belül, jóval meghaladva a tagállamok átlagát. Az uniós átlagnál Magyarországon jóval magasabb a nők aránya a magas szintű vezetők között is – áll a közleményben.

A nők kettős – munkaerőpiaci és gyermeknevelési – szerepvállalását pedig olyan lehetőségekkel honorálja a kormány,

mint a négy- vagy többgyermekes anyák személyijövedelemadó-mentessége, a diákhitel-tartozások gyermekvállalás esetén történő csökkentése, illetve elengedése, vagy a nők 40 kedvezményes nyugdíjazás lehetősége, amellyel már több mint 300 ezer nő élt.

Kitértek arra is, hogy 2010 óta Európában Magyarországon nőtt leginkább – csaknem negyedével – a gyermekvállalási kedv, amely 25 éve nem volt ilyen magas.

2010-ben öt tervezett gyermekből 3 született meg, ma már 4, azaz csökkent a különbség a tervezett és megszülető gyermekek száma között.

Mindezeken felül július 1-jétől a kormány a csecsemőgondozási díjat a bruttó bér 100 százalékra emeli, így az édesanyák a gyermeknevelés első félévében – Európában kivételes módon – többet kapnak kézhez, mint a korábbi nettó bérük; mert Magyarország megbecsüli a nőket – írta a családokért felelős tárca nélküli miniszteri hivatal.

Valódi Hírek