Kiderült: A világ élvonalában vagyunk a statisztikák szerint

Magyarország jobban teljesít.

Az elmúlt hónapban tovább nőtt a koronavírus miatti halálozások száma Magyarországon. Míg február közepén hazánkban lakosságarányosan a világ 12. legnagyobb mortalitási rátáját mérték, addig

mostanra itthon a 9. legmagasabb a halálozási arány az egész világon.

Mostanáig 15.765 fő halt meg a koronavírus-járvány okozta fertőzések következtében. Sokatmondó adat, hogy

míg Magyarországon az egymillió főre kivetített halálozási szám 1635, addig Olaszországban ez alig magasabb, 1644.

Az elhunytak aránya kivétel nélkül európai országokban a legmagasabb. Két miniállam, Gibraltár és San Marino vezeti a listát, a nagyobb országok között pedig Csehország áll az élen. Utóbbi országban igen magas, több mint 2000 az egymillió főre mért halálozási szám.

Magyarország a járvány első hullámai idején a korlátozásoknak és a fegyelmezett lakossági magatartásnak köszönhetően jól védekezett, kevés volt a halott és az egészségügyi ellátórendszer sem omlott össze. A második hullám idején azonban

felzárkóztunk a fekete listára, és azóta egyre feljebb kúszunk a fertőzöttség és a mortalitás tekintetében.

Erre a hírre nem lehetünk büszkék. Mindemellett azonban az átoltottságról is szót kell ejteni: az egy vakcinával beoltottak számában a 12. legjobb helyen szereplünk, még az oltási rendszer összeomlása mellett is. Lenne tehát lehetőség arra, hogy pozitív adatokkal kerüljünk be a nemzetközi hírekbe, azonban a védekezés kudarca és a káosz minderre rányomja a bélyegét.

(24.hu/Nyugati Fény)

Valódi Hírek