Itt a lista: Ezek az ágazatok kaphatnak bértámogatást

Kizárólag márciusra.

Pénteken jött ki a kormányrendelet (előbb egy autóalkatrész-szaküzlet webshopján, majd kis fáziskéséssel a Magyar Közlönyben is), amely szerint március 22-ig az üzleteknek és a szolgáltatóknak kötelező zárvatartást rendelt el a kormány.

Volt arra vonatkozó kormányzati ígéret, hogy az eddig csak a turizmus-vendéglátásban elérhető bértámogatást kiterjesztik a zárás által érintett többi szektorra is: sajnos a részletszabályokat tartalmazó rendeletben nem volt benne, hogy ez pontosan mely ágazatokat érinti.

Pénteken késő este azonban feltöltöttek a kormány honlapjára egy részletes listát arról, hogy pontosan kik jogosultak a bértámogatásra, kiemelve:

„Továbbra is alapelvünk az, hogy egyetlen magyar vállalkozást sem hagyhatunk az út szélén”

Az érintett ágazatok bértámogatása kizárólag a

márciusi

hónapra vonatkozik.

Állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok esetén a listán szereplő ágazatoknak bérleti díjat sem kell fizetniük erre a hónapra, ha valaki a márciusi díjat már kifizette, annak visszautalják.

Fontos továbbá, hogy a KATA szerint adózó vállalkozások és vállalkozók, illetve az egyéni vállalkozók

mentesülnek a KATA és a szociális hozzájárulási adó fizetése alól márciusban.

Íme tehát azok listája, akik a bértámogatást márciusra igénybe vehetik:

  • iparcikk jellegű bolti vegyes kiskereskedelem;
  • audio-, videoberendezés kiskereskedelme;
  • textil-kiskereskedelem;
  • villamos háztartási készülék kiskereskedelme;
  • bútor, világítási eszköz, egyéb háztartási cikk kiskereskedelme;
  • könyv-kiskereskedelem;
  • papír-, írószer-, irodaszer- és nyomtatvány-kiskereskedelem;
  • zene, videofelvétel kiskereskedelme;
  • sportszer-kiskereskedelem;
  • játék-kiskereskedelem;
  • ruházat-kiskereskedelem;
  • lábbeli-, bőráru-kiskereskedelem;
  • óra-, ékszer-kiskereskedelem;
  • egyéb m.n.s. (máshová nem sorolt) új áru kiskereskedelme (kivéve az optikai és mezőgazdasági tevékenység);
  • használtcikk bolti kiskereskedelme;
  • szabadidős, sporteszköz kölcsönzése; videokazetta, lemez kölcsönzése;
  • egyéb személyi használatú háztartási cikk kölcsönzése (kivéve építési és szerelési munkához kapcsolódó cikk kölcsönzése);
  • egyéb foglalás;
  • szerencsejáték, fogadás, kivéve a totózó és lottózó;
  • szórakoztatóelektronikai cikk javítása;
  • lábbeli, egyéb bőráru javítása;
  • bútor, lakberendezési tárgy javítása;
  • óra-, ékszerjavítás;
  • egyéb személyi, háztartási cikk javítása (kivéve kerékpár javítása);
  • fodrászat, szépségápolás;
  • m.n.s. (máshová nem sorolt) egyéb személyi szolgáltatás;
  • dísznövény, vetőmag, műtrágya, hobbiállat-eledel kiskereskedelme;
  • oktatási intézményben működő vállalkozások esetén egyéb vendéglátás, járművezetés-oktatás;
  • m. s. s. (máshová nem sorolt) egyéb oktatás;
  • oktatást kiegészítő.

 

Valódi Hírek