Közjegyzőnél nyilatkozott egy mentős arról, hogy kényszer alatt írja alá az új jogviszonyt

Lehetetlen helyzetbe került.

„A 2021. március elsején hatályba lépő egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződést kényszer hatása alatt fogom aláírni”

– olvasható abban a Telex által közzétett nyilatkozatban, amelyet egy hazai mentődolgozó helyezett letétbe egy közjegyzőnél. A mentős nevét nem szerette volna felvállalni, mert tart a munkajogi következményektől.

A „kényszer” ugyanakkor átvitt értelemben veendő, hiszen nem arról van szó, hogy az Országos Mentőszolgálat kényszerítené dolgozóit a márciustól életbe lépő új jogviszony aláírására, hanem arról, hogy a mentős a helyzet kiélezettségére akarta felhívni a figyelmet.

Indoklásában a mentődolgozó azt írta,

„Az egészségügyben eltöltött több évtizedes munkámból eredő tapasztalatot a megszerzett végzettségeimet csak az állami ellátórendszerben tudom kamatoztatni. Az általam képviselt szakma intézményi követelményei annak specialitása miatt a magánegészségügyben nem találhatók meg.”

Ezért a jelenlegi helyzetben kénytelen egészségügyi szolgálati jogviszonyt létesíteni, a munkáltatója ugyanis más foglalkoztatási formát nem ajánl fel.

Az orvosok és ápolók mellett ugyanis a mentődolgozóknak is alá kell írniuk azt a március 1-től életbe lépő szerződést, amelynek értelmében a közalkalmazotti státuszból az egészségügyi szolgálati jogviszonyba léphetnek át.

Az új jogviszony habár az orvosok számára magasabb fizetést biztosít az ápolók és mentősök bérén ez nem változtat, a változás inkább az ezzel járó kötelezettségeket érinti, így például másodállást csak engedéllyel vállalhatnak, hálapénzt nem fogadhatnak el, és bárhova kirendelhetőek.

A mentős a Telexnek elmondta, ő másodállásban kórházban is dolgozik, az új jogviszony értelmében viszont ezt engedélyeztetnie kell, amelyről az veszélyhelyzet ideje alatt a Pintér Sándor belügyminiszter felügyelete alá tartozó Országos Kórházi Főigazgatóság fog dönteni.

(telex nyomán)

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2021/02/18/nagy-a-baj-van-covid-osztaly-ahol-az-apolok-negyotode-felall-marcius-elsejen

Valódi Hírek