A Balaton Sound már június végére lefoglalta Zamárdit

A rendezésre a helyi önkormányzat is rábólintott.

Négy hónap múlva, június végén megrendeznék Zamárdiban a Balaton Sound fesztivált, a helyszínt ugyanis nemrég lefoglalta a Sziget Kulturális Menedzseriroda Kft. a rendezvény számára – tudta meg a 24.hu.

A lap szerint a szerződési ajánlat miatt Zamárdi polgármestere rendkívüli ülést hívott össze csütörtökön, ahol úgy döntöttek,

engedélyt adnak arra, hogy a nyáron – szigorú járványügyi feltételek mellett – két fesztivált rendezzenek a településen.

A Balaton Soundot június vége-július első hete közötti időszakra tervezi a Sziget Kulturális Menedzseriroda Kft., a Strand Fesztivált pedig augusztus közepére a Volt Kft.

A megszavazott megállapodási javaslat ugyanakkor arra is lehetőséget ad arra is, hogy ha a járványhelyzet az idén nem engedi meg a rendezést, mindkét fesztivált 2022-re vigyék át.

Kádár Tamás, a Sziget Zrt. ügyvezetője a lapnak azt mondta, valóban felvették a kapcsolatot Zamárdival a helyszínek biztosítása érdekében, ám egyelőre tartják magukat ahhoz a tervhez, hogy márciusban döntenek véglegesen az idei rendezvények sorsáról.

Hozzátette: a legutóbbi kormányzati bejelentések megítélése szerint nem javítják az esélyeket arra, hogy a nyári szezonban bármilyen, oltási igazolványos rendezvény létrejöhessen.

A magyarországi fesztiválszezon ugyanakkor még egyáltalán nem tisztázott. Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója korábban arról beszélt egy interjúban, hogy legkésőbb márciusig el kell dőlnie, hogy idén megtarthatják-e a fesztivált.

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek