Máté Gábor: Ezt a kört még végigfutom, de utána biztos, abbahagyom (+videó)

A színházigazgató szerint a politika kicsinálta a magyar kulturális életet.

Interjút adott a Cool Story Bro nevű Youtube-csatornának Máté Gábor, a Katona József Színház nemrég újabb öt évre megválasztott igazgatója.

„Ezt a kört még végigfutom, ezt az öt évet, ha életben maradok, és utána biztos, hogy abba fogom hagyni”

– mondta Máté, hozzátéve döntése hátterében egyrészt az áll, hogy nem szeretné elvenni a helyet a fiatalok elől.

„Ha az a feltételezésem, hogy esetleg nem tudok jól kapcsolódni a fiatalokhoz, mert nem értem, amit mondanak, sokszor talán azt se, amit kérdezni fognak, akkor abba kell hagyni” – jelentette ki a színházigazgató, aki szerint „őszintén szólva nem olyan jó dolog ez”.

„A maradék dolog meg az, hogy a politika annyira beleállt az egész magyar kulturális élet viszonyrendszerébe, hogy ebben semmi jó nincsen. Tulajdonképpen csodálom azokat, akik azon gondolkoznak, hogy színházat vezessenek”

– tette hozzá Máté Gábor, aki úgy érzi, tartozik annyival a társulatnak, hogy „tartsam a hátamat, de ez egy lehetetlen helyzet ma Magyarországon”.

Máté egyike volt azon tanároknak, akik a modellváltás után már szeptemberben felmondtak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy már sem az SZFE jelenlegi vezetésével, sem az újonnan alakult FreeSZFE Egyesülettel nem tartja a kapcsolatot.

„Felmondtam, vagyis abbahagytam a tanítást, és azt gondoltam, ha azt mondom, hogy abbahagyom, akkor tényleg abbahagyom. A tanítványaimmal van kapcsolatom, de az iskolával, se az újonnan felállt kuratóriummal, se az úgynevezett Freeszfe-vel sincsen” – mondta a színházigazgató.

A teljes beszélgetést itt tudod megnézni:

https://www.youtube.com/watch?v=vbrmXK71xEk&list=PLI2i8YHlQs7vPd0ssb7DJectmGDlI_fFE&index=1

Valódi Hírek