Óriási sikert aratott a 9 éves kisfiú, aki Müller Cecíliának öltözött a farsangi bálon

Farsang a járvány idején.

Müller Cecília országos tisztifőorvosnak öltözött a farsangi bálon egy kilencéves kisfiú, aki meg is nyerte az iskolai jelmezversenyt – írja a Szeretlek Magyarország.

A lapnak a kisfiú édesanyja elmondta, napok óta ötleteltek azon, hogy idén milyen jelmezre essen a választásuk a farsangi bálon. Az anyuka hosszas gondolkodás és több elvetett ötlet után viccből azt mondta a kisfiúnak, hogy „akkor legyél Müller Cecília”.

A fiú – édesanyja legnagyobb meglepetésére – azonnal bele is egyezett abba, hogy idén ő alakítsa a tisztifőorvost.

A kreatív jelmezhez pedig nem is kellett túl sok kellék: mindössze egy paróka, szemüveg, nyaklánc, egy színes-mintás blúz és a jól megszokott pulpitus.

Fotó: Szeretlek Magyarország

A kilencéves „Müller Cecília” végül olyannyira népszerűnek számított az osztálytársak és tanárok körében, hogy meg is nyerte a diákok által kezdeményzett jelmezversenyt.

Az édesanya ugyanakkor leszögezte, hogy a jelmez ötlete egyáltalán nem bántó szándékkal született, csak szerettek volna egy kis vidámságot csempészni ebbe a nyomasztó időszakba.

(SzeretlekMagyarország nyomán)

 

Valódi Hírek