Dézsából ömlik a pénz a fideszes településekre, az ellenzéki városokat elsorvasztja a kormány

Mindent megér a párthűség.

A kormány minden kimutatás szerint sokkal több pénzt ad a fideszes vezetésű városoknak, mint az ellenzékieknek. Mindezt

annak ellenére, hogy a kabinet folyamatosan bizonygatja: ők pártszimpátia nélkül osztják el a városoknak szánt pénzeket.

Orbánék a vírushelyzetre hivatkozva súlyos tízmilliárdokat vontak el az önkormányzatoktól. A 25 ezer fő alatti kistelepülések maradéktalan kárpótlásban részesülnek, az ennél nagyobb városokkal pedig tárgyal a kormány a kompenzációról.

A kormány novemberben 27 milliárd forint elosztásáról döntött. A kiemelt beruházásokra szánt fejlesztési pénzekből 53 település kapott, azonban sokatmondó, hogy ezek közül

csupán egyetlen ellenzéki, civil vezetésű.

Ez a település a 4500 fős lakosú Rácalmás, amely 180 millió forintot kapott óvoda- és bölcsődefelújításra. Más intézmények felújítására további 300 millió forintban részesült a település.

A 27 milliárdos keretből valamivel több mint 2 milliárd forintot kapott 22 kisebb, független vezetésű település önkormányzata. A maradék összegből, azaz 24 milliárd 100 millió forintból kivétel nélkül a kormánypárti települések kaptak.

Nyíregyháza például kimagasló, 5 milliárd forint értékű támogatásban részesült, amelyet a település útfelújításra kapott. Az osztrák határral szomszédos Kőszeg 3,6 milliárdot kapott infrastruktúra-fejlesztésre, valamint egy új temető létesítésére.

A fideszes vezetésű, de ellenzéki többségű Komló ugyanezen összeget könyvtár létesítésére, útfejlesztésre és kulturális központ építésére kapta. Békéscsabát civil, de a Fidesz által is támogatott polgármester vezeti. A megyeszékhely járdahálózat fejlesztésére kapott több mint 2 milliárd 300 millió forintot.

A megyei jogú városok önkormányzati feladatainak ellátására is nagy pénzösszegeket juttatott a kormány. A nagyvárosok közül fideszes fellegvárnak számító

Debrecen közel 20 milliárd forintot kapott. Összességében három ellenzéki vezetésű város mindössze 1,7 milliárdot kapott ebből a keretből.

Emellett még17 milliárd 440 millió forintot kapott további 14 kormánypárti település, valamint 650 millió forintos támogatást kaptak kisebb független vezetésű községek.

A legszembeötlőbb különbségek Budapesten mutatkoznak meg. Míg a fideszes vezetésű XVI. kerület 4 milliárd 800 millió forintban részesült egy új szociális otthon létesítésére. A kormánypártok által támogatott polgármester vezette Soroksárnak 4 milliárd 500 millió és további 889 millió forintot juttattak számos nagyszabású projektre.

A 14 ellenzéki vezetésű kerület összesen 0 forintot kapott ezen keretekből.

Az aránytalanságokra és a kettős mércére számos további példa van, a felsorolást napestig folytathatnánk.

(napi.hu nyomán)

Valódi Hírek