Kifakadt a Klubrádió vezérigazgatója: Orbánékat el kell zavarni jövőre

Szerinte nincs más út.

Ma megírtuk, hogy a Klubrádió egy bírósági ítélet nyomán végleg elhallgat február 14-én. Az ítélet egy hosszas jogi procedúrát zárt le.

Ma ezzel kapcsolatban interjút adott Arató András, a Klubrádió elnök-vezérigazgatója a hvg-nek. Elmondta, hogy a Klubrádió frekvenciájára csak nekik van érvényes pályázatuk.

Amire a jelenlegi jogi folyamat lezárul, akár egy év is eltelhet. Mindenesetre leghamarabb májustól lesz hallható újra a Klubrádió, ha pozitív fordulat következik be az ítéletalkotásban, addig

a vezérigazgató arra kéri a hallgatókat, hogy online kövessék a csatornát.

A rádió kedden kapta meg a bírósági ítéletet, amely szerint már csak pár napig használhatják a 92,9-es frekvenciát. „Egy árva szót nem szentelt a mi indokainknak, és annak sem, hogy a Médiatanács már

több más rádió esetében hasonló vagy súlyosabb szabálysértések ellenére hosszabbította meg a frekvenciát

— mondta az elnök a végzésről.

Szerinte a Klubrádió szabálysértése esetében nem volt ilyen kegyes a médiahatóság. Az illetékesek nyolc napon belül kézhez vehetik a részletes indoklást, és 15 napjuk lesz benyújtani a jogorvoslati kérelmet.

Aratónak nincsenek illiúziói, szerinte kötelességük mindent megtenni a rádióért, „hogy legalább a bíróságok levizsgázzanak a magyar közvélemény előtt”. Szerinte ahhoz, hogy gyökeres fordulat következzen be, csak egyetlen út járható:

jövőre le kell váltani a kormányt.

A rádió már hónapok óta készült az online áttérésre, az egyik online szolgáltatónak százötvenszeresére nőtt a forgalma a rádió kínálatba való bekerülése miatt.

(hvg.hu nyomán)

 

Valódi Hírek