Arató Gergely: Nem tudom, honnan vette Fekete-Győr, hogy megállapodtunk a határon túli magyarok ügyében

Másképp emlékeznek a felek.

Interjú jelent meg hétfőn az LMP-s Ungár Péter lapjában Fekete-Győr Andrással, a Momentum elnökével.

Ebben Fekete-Győr egyebek mellett azt állította, hogy a hatpárti tárgyalások során a Demokratikus Koalíció engedett volna a határon túli magyarokkal kapcsolatos álláspontjából.

Ismert, hogy a DK az egyedüli ellenzéki párt, amelyik nem támogatja, hogy olyan emberek döntsenek Magyarország sorsáról, akik nem itt élnek, nem itt adóznak, ezért nem ők viselik a szavazatuk következményeit.

Most megszólalt Arató Gergely, aki a DK részéről részt vett a programelőkészítő bizottság munkájában, és elmondta, hogy nem egészen úgy történt, ahogyan arra Fekete-Győr emlékszik.

Idézzük Arató posztját:

Sokan kérdeztétek azt, hogy mi igaz Fekete-Győr András állításából, hogy az ellenzéki pártok megegyeztek abban, hogy támogatják a határon túli magyarok szavazati jogát, és erre az ötpárti többség kényszerítette rá a DK-t.

Mivel én vezetem a közös programot előkészítő hatpárti bizottság munkáját, határozottan állíthatom, hogy a közös ellenzéki programalkotó tárgyalásokon nem született ilyen döntés, kicsit csodálkozunk, hogy honnan vette ezt Fekete-Győr András.

Természetesen az eddigi programalkotó munkában nem “győzött” és nem “vesztett” senki.

Ezeknek a tárgyalásoknak éppen az a lényege, hogy próbálunk olyan közös megoldásokat találni, amelyek mindenkinek megfelelnek. Erre törekedtünk az elmúlt hónapokban, ebben partner minden párt képviselője a programalkotó bizottságban, ennek a szellemében készültek el közös kormányzás alapelvei is.

Abban is téved Fekete Győr András, hogy a DK nem barátja a határon túli magyaroknak. Továbbra is azt valljuk, hogy a segíteni kell a határon túli magyarokat abban, hogy a szülőföldjükön boldoguljanak, ezt a DK programja is rögzíti.

A közös kormányzás alapelveinek a nemzetre vonatkozó szövegére éppen a DK tett javaslatot. A szavazati jog kérdésével ez a közösen elfogadott dokumentum nem foglalkozik.


.

Valódi Hírek