355 milliárd forintnyi euróval támogatják meg a kulturális szektort

Németországban.

Újabb egymilliárd eurós (355 milliárd forint) támogatáshoz jut a német kulturális szféra a szövetségi kormánytól — jelentették be csütörtökön Berlinben.

A Neustart Kultur (Újrakezdés a kultúrában) nevű programra a koalíciós pártok – a CDU/CSU jobbközép pártszövetség és a szociáldemokraták (SPD) – új megállapodása alapján 2020 után az idén is egymilliárd eurót fordítanak a szövetségi költségvetésből. A támogatás megduplázása „a szolidaritás, a remény és a bátorítás jele”– emelte ki sajtónyilatkozatában Monika Grütters kulturális államminiszter.

„Támogatni és védeni akarjuk egyedülálló kulturális sokszínűségünket és át akarjuk menteni a (járványügyi) zárlat utáni időkre”

— tette hozzá.

A program a tavaly lefektetett szabályok szerint folytatódik, ami legfőképpen azt jelenti, hogy hangszerkészítőtől moziüzemeltetőig és szobrásztól fesztiválszervezőig, helytörténeti múzeumtól országos könyvtárig és cirkusztársulattól szimfonikus zenekarig a kulturális élet valamennyi szereplője és intézménye kaphat támogatást a koronavírus-járvány miatt elveszenvedett veszteségek ellensúlyozására.

Így például hétévesnél kisebb gyermeket nevelő szabadúszó művészek 12 ezer eurós ösztöndíjra pályázhatnak, múzeumok pedig műtárgyanként húszezer eurós támogatást igényelhetnek kortárs képzőművészeti gyűjteményük bővítésére.

A Neustart Kultur független a szövetségi kormány többi, ágazatokat átívelő stabilizációs programjától, a többi között az egyéni vállalkozók és a kisvállalkozások megsegítésére 50 milliárd eurós keretösszeggel elindított támogatási alaptól, amelynek forrásai ugyancsak jelentős részben a kultúra területén tevékenykedőkhöz jutnak — emelték ki a program első évét összegző beszámolóban, amely szerint a támogatás nemcsak a fennmaradást, hanem a fejlesztéseket is szolgálja.

Így például 150 millió eurót különítettek el a járvány miatt megváltozott környezethez alkalmazkodó új, különösen a digitalizáció lehetőségeire épülő előadási, művészetközvetítési formátumok kidolgozására és bevezetésére.

Németországban a tavaly novemberben bevezetett és decemberben megszigorított járványügyi zárlat miatt csaknem teljes mértékben leállt a kulturális élet. A szövetségi kormány mellett a tartományi kormányok is igyekeznek támogatni az ágazatot, a tartományi rangú főváros, Berlin vezetése például engedélyezte, hogy az alapvető árucikkeket forgalmazó üzletek mellett a könyvesboltok is nyitva tartsanak.

Valódi Hírek