Kiderült: naponta 9,6 millió forintot von el a Fidesz a XV. kerületi emberektől (+videó)

Ez kifosztás, nem pedig kormányzás!

Az Orbán-kormány politikai büntetőhadjáratot folytat a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság alatt az ellenzéki vezetésű önkormányzatok ellen, és ez a kivéreztetésüket szolgálja, valamint a napi működésüket veszélyezteti – mondta Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció szóvivője pénteken budapesti, a XV. kerületi városházán tartott sajtótájékoztatón.

Orbán Viktor miniszterelnök több mint egy év után sem tudja feldolgozni azt, hogy 2019 októbere óta a települések egy részét nem a „Fidesz nevű, oligarchabarát rablópárt, hanem az ellenzéki demokrata többség irányítja”.

„A kormány folyamatos elvonásokkal, megszorításokkal próbálja meg tönkretenni lakóhelyeinket, köztük Budapestet és a XV. kerületet” – jelentette ki az ellenzéki politikus.

Úgy fogalmazott: amit Orbán Viktor elvesz az önkormányzatoktól, azt az emberektől veszi el. Ezek az elvonások azt jelentik majd, hogy a XV. kerületben is kevesebb pénz jut egészségügyre, oktatásra és a rászorultak megsegítésére..

Barkóczi Balázs azt mondta: hiába az önkormányzati szinten sikeresen megszervezett járvány elleni védekezés, hiába az átvállalt pluszfeladatok, az Orbán-kormány most a cselekvőképességétől akarja megfosztani az erejükön felül teljesítő önkormányzatokat.
Ezt a DK nem hagyhatja, és megmutatják, hogy az

„oligarchamentés nem válságkezelés, a közpénz elszórása nem védekezés, városaink és kerületeink kifosztása, pedig nem kormányzás”.

Hozzátette: 2022-ben véget vetnek „a fideszes szabadrablásnak”, helyreállítják az önkormányzatiságot és egy új szabad európai köztársaságot építenek.

Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy a fővárosi önkormányzat eddig több mint ötmilliárd forintot költött a koronavírus-járvány elleni védekezésre és a kerületi önkormányzatok is kivették a részüket a járvány elleni küzdelemben. Ezzel – mint mondta – az önkormányzatok állami feladatokat láttak el a saját forrásaikból.

Gy. Németh Erzsébet kijelentette: bár a világon mindenhol a nagyvárosok érintettek elsősorban a koronavírus-járvány terjedésében, „nálunk ez másképpen van”. Budapest a jó példa, a kormány pedig napokkal, hetekkel lemaradva követi a fővárost. Így volt ez a védőeszközök szétosztásában és a tesztelés kapcsán is – mondta.

A főpolgármester-helyettes kitért arra is, hogy ma még nem tudja pontosan, hogy mikor, milyen oltást kapnak az idősotthonok lakói és dolgozói.

A kérdésben továbbra sem működik együtt a fővárossal a járványügyi kormányzat – jegyezte meg.

Hozzátette, miközben Orbán Viktor tízmilliárdokat oszt szét a „haverjainak”, semmit nem tesz a válságot elszenvedő vállalkozásokért.

Mihály Gergő választókerületi elnök azt közölte: a kormány naponta 9,6 millió forintot vesz el a XV. kerületben élőktől. Sérül az az erős biztonsági háló, amely rengetek segítségre szoruló embernek nyújt valód támaszt a kerületben – mondta.

Kérdéseke válaszolva Gy. Németh Erzsébet arról beszélt, hogy a 2019-es önkormányzati választások előtt

államilag jóváhagyott egészségügyi fejlesztésre vonatkozó forrásokat vont el most a kormány három, ellenzéki vezetésű kerülettől, és azokat fideszes vezetésű kerületeknek csoportosított át.

Annak kapcsán, hogy a fővárosban háromezer köztéri szemetest szerelnek le, arról beszélt, hogy az „állami kukaholding” jelenleg több mint ötmilliárd forinttal tartozik a Fővárosi Közterület-fenntartónak, és ha ezt a pénzt visszakapják, azonnal visszaszerelik a szemeteseket.
Hiesz György gyöngyösi polgármester soron kívüli beoltására reagálva Barkóczi Balázs azt mondta: a DK nem tartja helyesnek, amit Hiesz György tett.

(Demokratikus Koalíció nyomán)

Valódi Hírek