Varga Judit kinyilatkoztatta, mit vár el az EU portugál elnökségétől

Boszorkányüldözést kiáltott.

Az EU soros, portugál elnökségével kapcsolatos elvárásait fogalmazta meg Varga Judit a Magyar Hírlapnak adott interjújában, amelyről a Facebookon számolt be.

Az igazságügyi miniszter értelmetlennek tartja a Magyarország ellen folyó, régóta húzódó uniós eljárást, amelyet szerinte már azok is unnak, akik egykor elindították.

Varga szerint a kormány fontos elvárása a portugál EU-s elnökséggel kapcsolatban, hogy becsületes közvetítők legyenek, hajtsák végre a költségvetési megállapodást és ne engedjenek a jogállamisági mechanizmussal trükközőknek.

Elvárják továbbá, hogy a migrációs politika tekintetében vegyék figyelembe a közép-európai álláspontot, illetve tartsák tiszteletben a szerződéses kereteket, maradjanak tagállami hatáskörben a gazdaságpolitika.

Szerinte a mélyülő integráció hibás válasz,

“nem mindenképp több Európa kell, hanem okosabb Európa – ott legyen mélyebb integráció, ahol a közös uniós fellépés hatékonyabb, mint a nemzeti.” — fogalmazott.

A hetedik cikkely kérdése, azaz a jogállamiság áprilisban lesz majd napirenden az Európai Parlamentben, de egyelőre nem tudni, hogy ez meghallgatás lesz vagy helyzetértékelés.

Varga Judit szerint az eljárást már azok is unják, akik elindították.

Az Európai Bíráság jogálamiságról szóló döntésének megtámadásáról elmondta:

“A jó munkához idő kell, jó keresetet kell előkészítenünk. A törvényi határidő még nyitva van. A teljes folyamat jó ideig eltarthat, gondoljunk csak a Sargentini-jelentéssel kapcsolatos perre, ami két éve tart. A gyorsított eljárást pedig semmi sem indokolja, de erről döntsön a bíróság. Végig kell várni a rendes ügymenetet.”

Hozzátette, hogy Vera Jourová politikai megrendelésre dolgozik, és túllépte a hatáskörét, amikor egy osztrák interjúban a jogállamiság feltételeihez kötött pénzfolyósításról beszélt.

A bejegyzést itt tudod elolvasni: