Orbán titkos eljárásban, sk. tette meg Felcsútot a fociakadémiák fociakadémiájává

Hogy miért és mennyiből, az titok.

Az Orbán Viktor által létrehozott, a Puskás Akadémiát működtető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt jelölte ki a kormány a fociakadémiák akadémiájává — írta meg szerdán a HVG.

A futballban, a kézilabdában és a kosárlabdában is módszertani központokat jelölt ki a kormány az utánpótlás-nevelés támogatására.

Hogy mennyi pénzért és miért pont a felcsúti alapítvány lett a fociutánpótlás központja, azt nem árulják el.

Ez egyébként azt jelenti, hogy ez az alapítvány fogja „mutatni az utat” a többi akadémiának, többek közt szakmai továbbképzések formájában.

„A kormány még októberben tette le a módszertani központok jogszabályi alapköveit három látványcsapatsportban – a foci mellett a kézilabdában és a kosárlabdában –, majd december végén finomított a szabályokon, és megnevezte a központoskodással megbízott intézményeket. A központok működéséről szóló jogszabályok élesek, az intézményekkel a keretmegállapodásokat a minisztérium megkötötte” — ezt az EMMI közölte a lappal.

Hogy a módszertani központok működése mennyibe fog kerülni, azt már nem árulták el, ahogyan

maga a kiválasztási eljárás is titkos volt, még a szakszövetségeket sem vonták be.

A HVG szerint „hungarikum” az ilyen központok kijelölése. Az októberi kormányrendelet értelmében a sportért felelős miniszter jelölte volna ki a központokat.

Ez a december végi kijelölésre annyiban módosult, hogy a miniszter javaslatára a kormány (Orbán Viktor s.k., miniszterelnök) jelöli ki a központokat.

A HVG úgy értesült, hogy nem az akadémiák vagy a szövetségek ötlete volt a módszertani központok kijelölése, hanem a kormányé.

(HVG nyomán)

 

Valódi Hírek