A Fővárosi Törvényszék elrendelte, letartóztatják M. Richárdot

Ezúttal a szilveszteri buli miatt.

Több mint egy órás mérlegelés után a Fővárosi Törvényszék hétfőn elrendelte M. Richárd letartóztatását – értesült a Telex. A lap információit a férfi védője is megerősítette a zárt tárgyalás után, hozzátéve, hogy fellebbeztek a döntés ellen.

Mi is megírtuk, hogy december 31-én kábítószerfogyasztás, illetve birtoklás miatt előállítottak tíz embert, a belvárosi vendéglátóhelyet pedig bezáratták. A gyanú szerint a Dózsa György úti halálos balesetet okozó M. Richárd nemcsak terítette, hanem használta is a kábítószert.

A Telex azt írja, M. Richárd nem vett részt a letartóztatásáról szóló tárgyaláson, mert barátnője „igazoltan koronavírusos lett”, ezért a bíróság távmeghallgatással kapcsolta be a férfit a zárt tárgyalásra.

M. Richárdot tavaly szeptemberben első fokon négy év börtönbüntetésre ítélte a bíróság halálos közúti baleset gondatlan okozása és más bűncselekmények miatt.

A bíróság végzése szerint a többszörösen büntetett előéletű férfi 2015-ben Budapesten, az Andrássy úton közúti veszélyeztetést követett el egy kerékpárossal szemben, akit ezután bántalmazott. A két halálos áldozattal járó baleset büntetőügye másodfokon még folytatódik, de M. Richárdnak, valószínűleg ezzel párhuzamosan, egy másik ügy miatt is bíróság elé kell majd állnia.

Tavaly novemberben kötelesség megszegésére és hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés, közokirat-hamisítás és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt emelt vádat ellene a Központi Nyomozó Főügyészség, amiért korábban egy nagyobb összeg fejében akarta visszaszerezni bevont jogosítványát, majd egy újabb nagyobb összegért, 600 000 forintért számára kedvezően akarta befolyásolni a Dózsa György úti baleset miatt indult büntetőeljárást.

(Telex.hu nyomán)

Valódi Hírek